2021.09.11. 07:00
Benkő Tibor miniszter tartott előadást a honvédség fejlesztéséről Nagykanizsán
Erős, ütőképes honvédség nélkül elképzelhetetlen Magyarország és a magyar emberek biztonságának garantálása” – hangsúlyozta csütörtöki előadásán Benkő Tibor honvédelmi miniszter.
Benkő Tibor honédelmi miniszter Nagykanizsán Fotó: Szakony
A tárcavezető Nagykanizsai Honvéd Egyesület, illetve Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő meghívására érkezett és beszélt a haderőfejlesztési programról.
Aláhúzta: az elmúlt évek világ- és geopolitikai, gazdasági folyamatai gyorsan változó, új biztonsági kihívásokat és veszélyeket rejtő időszakot hoztak magukkal, amelyek olyan határozott és eredményes válaszokat igényelnek, mint amilyen a hazánkban 2017-ben elindított program.
– Ez a fenyegetettség megköveteli, hogy készek és képesek legyünk megvédeni saját magunkat, és Magyarország ne váljon kiszolgáltatottá – hangsúlyozta a tárcavezető.
A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program ismertetése során Benkő Tibor rámutatott: a program két pillérre épül. A honvédelmi pillér középpontjában az ember, a katona áll. Ennek alapját a katonai életpálya tervezhetősége és kiszámíthatósága, valamint a honvédelmi és hazafias nevelés ügye biztosítja. A fejlesztési program másik tartóoszlopaként a tárcavezető a haderőfejlesztést, a korszerű technikai eszközök beszerzését jelölte meg, amelyekkel kapcsolatban hangsúlyozta: a Magyar Honvédség kötelékébe olyan 21. századi eszközök érkeztek és érkeznek a jövőben, amelyek minden tekintetben megfelelnek a kor kihívásainak, és a Magyar Honvédséget a térség ütőképes, modern haderejévé emelik.
Benkő Tibor a kanizsai hallgatóságot – köztük többnyire egykori katonákkal – arra kérte: személyes példájukkal, támogatásukkal segítsék az önkéntesek toborzását.