Frissen Zalából

2021.11.14. 13:44

Horvátországból is érkeztek vendégek Márton-napra Lentibe

Lentiben szombaton a művelődési központban rendezték meg a már hagyományosnak számító Márton-napi programot, ami idén nemzetközi jelleget öltött, hiszen egy magyar-horvát közös programnak köszönhetően Lenti testvértelepüléséről, a horvátországi Muraszerdahelyről is érkeztek vendégek.

Korosa Titanilla

A Svirci Tamburazenekar Horvátországból

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Korosa Titanilla

A rendezvényen kézműves kirakodó vásár várta az érdeklődőket és kézműves foglalkozást is tartottak a gyerekeknek. A megnyitón Horváth László polgármester elevenítette fel a Márton-naphoz kapcsolódó szokásokat és Szent Márton életútját, aki katonából lett püspök.

– Szent Mártont Európa legnépszerűbb védőszentjének tartják – kezdte Horváth László. – Több, mint 1700 évvel ezelőtt született a római Savariában, a mai Szombathelyen, egyházmegyénk központjában. Kapcsolódása van horvát testvérvárosunkhoz is, hiszen Szent Márton volt Muraköz megye első szentje. Hazánkban pedig Szent István király zászlóira a hadvezér Márton képét festette, illetve a szent az ország patrónusa is lett.

A Svirci Tamburazenekar Horvátországból
Fotó: Korosa Titanilla / Zalai Hírlap

Szólt arról is, hogy Márton napja a 40 napos karácsonyi böjt előtti utolsó nap, mikor a gazdag falatozás és a vigasság megengedett. Ennek megfelelően az esten libás ételek és újborok kóstolójára is sor került, a kulturális műsorban pedig fellépett a csáktornyai Svirci Tamburazenekar, a Bojtár Népzenei Együttes, valamint a helyi Trilla Kamarakórus és a Kerka Táncegyüttes.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában