Frissen Zalából

2021.12.09. 14:25

Felavatták a rédicsi Napközi Otthonos Óvodát

Felavatták a helyi megújult Napközi Otthonos Óvodát. A beruházás a Magyar falu program nyújtotta 30 millió forint támogatásból valósult meg.

Korosa Titanilla

Vigh László, Soós Endréné, Bedő Lászlóné alpolgármester, Mikó Katalin óvodavezető, Kondákor Róbertné önkormányzati képviselő, Stángli Attila, a kivitelező Alkotás Cégcsoport ügyvezetője az óvoda előtt

Forrás: Korosa Titanilla

Soós Endréné, Rédics polgármestere elmondta, hogy elvégezték az épület külső szigetelését, festését, térköves burkolattal látták el a bejárat előtti részt. Mellette az önkormányzat saját forrásból az elektromos áram és a gázhálózat fejlesztését végeztette el. Ez egybevág a jövőbeni fejlesztési tervekkel, hiszen szeretnék a fűtési rendszert korszerűsíteni, valamint a tetőt felújítani.  

 

A polgármester hozzátette, hogy eddig is odafigyeltek az óvoda megújítására, korábban szintén a Magyar Falu Programban 4 millió forintot nyertek el az óvoda kültéri játékainak bővítésére.

 

A hóesés és a járványhelyzet miatt rövidre szabott avatáson részt vett Vigh László, a térség országgyűlési képviselője, miniszteri biztos is, aki elmondta, hogy jelentős, 30 millió forintos beruházással gyarapodott a település, ami azért fontos, mert szeretnék az intézményben a létszámot bővíteni. Hozzátette, hogy a Magyar falu program minden olyan fejlesztést támogat, mely a helyben maradást segíti, ilyen az óvoda felújítása is. Jövőre mintegy 270 milliárd forint áll majd rendelkezésre a programban, mely a kormány tervei szerint a következő években is folytatódna, hogy minden kistelepülésen megújuljanak a járdák, utak, közintézmények. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában