Az „R” egy szívet rejt

2021.12.30. 16:00

Fotópont épült Surd szívében

Kivételes fotópontot készített az önkormányzat nemrégiben a település lakosságának nagy örömére. A falu betűi közül az „R” egy szívet rejt, mely már most lenyűgözte az érdeklődőket.

Benedek Bálint

Kanász János polgármester büszke a település fotópontjára, amit a tó közelében helyeztek el

Forrás: Szakony Attila / Zalai Hírlap

Az új térelemről szólva Kanász János polgármester elmondta: a falu szívében korábban egy tábla hirdette a közösségi összetartozást. Az is népszerű volt, hiszen sokan készítettek fényképeket, melyek rendszeresen visszaköszöntek az internetes közösségi oldalakról. 

- Nemrégiben hivatalosan is felavattuk a tavat, szép a környezet, a parkunkba sok fát és tuját ültettünk - folytatta a településvezető. - A fotópont szerencsére a kivitelezést végző kanizsai vállalkozóknak köszönhetően karácsonyra elkészült. Ezzel a meglepetéssel vártuk haza a fővárosban fenyőt értékesítő surdiakat. Azonban gyorsan kiderült: nem csak a helyi lakosság körében kedveltek a betűk, egyre többször lassítanak az áthaladó autósok. Az "R" betűben kapott helyet ugyanis egy szív, melynek középpontjában éppen a tó helyezkedik el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában