Frissen Zalából

2022.01.15. 07:00

A stílus volt a Nők Zalában programsorozat első témája

A Nők Zalában elnevezésű programsorozat nyitóprogramját tartották meg pénteken a Thermal Balance Hotel szállodában. A téma a stílus és a protokoll volt.

Korosa Titanilla

Tánczos Mónika hasznos tanácsokat adott

Forrás: Korosa Titanilla / Zalai Hírlap

Szeder-Kummer Mária, a szervező Zalai Falvakért Egyesület elnöke elmondta, hogy a vidéken élő és ott közéleti szerepet vállaló hölgyeket szólítják meg a sorozat keretében olyan témákkal, melyekkel a napi dolgokban való boldogulásukat segítik. Első alkalommal a közéleti szerepvállalást és ehhez kapcsolódóan a stílust és protokollt helyezték a középpontba, hiszen fontos kérdés a megfelelő megjelenés és viselkedés. 


A rendezvényen Tánczos Mónika stíluscoach kalauzolta a témában a résztvevőket. Az előadó a találkozó előtt elmondta: igyekszik megvilágítani, miért fontos a megjelenéssel, az öltözködéssel foglalkozni. 


– A mai világban rohanunk, túlhajszoltak vagyunk, nincs idő megismerni egymást, így az első benyomás súllyal bír – magyarázta. 


A szakember a stíluscoach szerepéről azt mondta: ő az, aki egyben látja az embert, és segít egyensúlyt találni a külső és a saját elvárások között. 


– Belülről építkezünk kifelé, és nem csak a külsőségekre adunk – mondta. – Az kér segítséget, aki változtatni akar, de ez nem megy egyik pillanatról a másikra, úgyhogy ne várjon csodát egy foglalkozástól, aki szakemberhez fordul, a változásra mindig folyamatként tekintsünk. Ha ezáltal elérjük azt, hogy magabiztosak vagyunk, jól érezzük magunkat a bőrünkben, önmagunkból merítkezve építkezünk, azzal hatással vagyunk a környezetünkre is. 


A sorozat további rendezvényein a testi-lelki egyensúlyról is szó lesz, de terveznek irodalmi workshopot is a női szerepekre építve.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában