Ötezer tonna évente

2022.01.27. 11:30

Korszerű rendszer épült ki a keszthelyi hulladékkezelő telepen

Megújult az átrakóállomás, amely tömöríti a hulladékot, így a jövőben kevesebb fuvar kell, hogy a szemét eljusson a lerakóba.

Péter B. Árpád

Péterné Ferenc Renáta és Vozár Péterné a bejáráson

Forrás: Belovári András

A KETÉH friss fejlesztéseit Vozár Péterné alpolgármester és Péterné Ferenc Renáta telepvezető mutatta be tegnap. A politikus leszögezte: nemcsak a begyűjtés, hanem a hulladékkezelés is közös ügyünk, ezért is fontos az a KEHOP-projekt, amely Zalában és Vasban a hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztését szolgálja. A projekt a megyéből 181 települést érint, főként Zalaegerszeg, Zalabér, Lenti, Hévíz és Keszthely körzetében. A cél az, hogy a Zalaispa társulás területén képződő hulladék kezelésének korszerű, a hatályos irányelveknek és az Európai Unió távlati céljainak megfelelő rendszert alakítsanak ki.

 

A hulladékkezelés rendszerét megújító pályázati projekt részeként Keszthelyen az elmúlt időszakban fejlesztették az átrakóállomást, korszerűsítették a válogatócsarnok kapuit, illetve modernizálták a bálázó berendezést és a kézi válogatást is. 

 

 

Péterné Ferenc Renáta telepvezető úgy fogalmazott a bejáráson, hogy elengedhetetlenek a korszerű átrakóállomások a kezelendő hulladékmennyiség koncentrálása érdekében. Majd a rendszert bemutatva elmondta: a települési szilárd hulladék korszerű begyűjtését szolgálja az átrakóállomás, ahol a szállítójárműből egy zárt rendszerű, présfejjel ellátott konténerbe rakják a szemetet, majd később, tömörítve a regionális lerakóba viszik. 

Vozár Péterné arról beszélt: a KEHOP-beruházás során elbontották a régi, mára elavult átrakókat, s helyettük korszerű, nagy kapacitású, zárt állomást építettek, aminek célja a gyors ürítés, illetve a hulladék tömörítése. A fejlesztés során öt darab, egyenként 27 köbméteres konténerrel is bővült a Keszthely és Térsége Hulladékkezelő Kft. (KETÉH) eszközállománya. 

 

 

A szerdai bejárás során elhangzott: mindez azért is fontos, mert a keszthelyi átrakóállomáson évente több mint ötezer tonna kommunális hulladékot mozgatnak. 

 

 

Ezenkívül a fejlesztés keretében a telepen ipari szalagfüggönyökre cserélték a válogatómű kapuit, illetve modernizálták a bálázó berendezést és a kézi válogatót. A telepen 2008 óta folyamatos az elkülönítetten kezelt hulladékok kézi válogatása, így dolgozva fel a gyűjtőszigetekről származó papírt, műanyagot és szelektív szemetet. 

 

 

A telep modernizációja során új automata, csatornás présgépet állítottak szolgálatba, valamint kialakítottak egy ezt kiszolgáló láncos, bordás szállító szalagrendszert is. A szintén új, nagy kapacitású bálázógéppel pedig hatékony és optimális technológia épült ki – szögezte le Vozár Péterné, hozzátéve: emellett a válogatókabinban a szellőzőrendszert, valamint a szalagokat is újra cserélték. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában