Szőlőhegyi rendtartás

2022.05.30. 11:00

Etikai kódex fogadja ezentúl a Förhénc hegyhátakra érkező vendégeket

Szőlőhegyi rendtartás címmel etikai kódex fogadja ezentúl a Förhénc hegyhátakra érkező vendégeket. A táblát, rajta az intelmekkel a Förhéncért Egyesület helyezte ki.

Benedek Bálint

Skanecz Sándor a plakát mellett

Forrás: Gergely Szilárd / Zalai Hírlap

A szervezet elnöke, Skanecz Sándor az intelmekkel kapcsolatban elmondta: a környék boros tájain kirándulva a Zánka melletti Szentantalfán látott egy információs táblát, ekkor jutott az eszébe, hogy a Förhénc hegyre látogatóknak készítenek egy hasonlót. 

– „Nagyon örülünk, hogy itt vagy, és mindent megteszünk azért, hogy jól érezd magad. Állj meg egy percre, nézz körül, merülj el a panorámában, szippantsd be a jó levegőt, aztán kóstold meg a borainkat, élvezd a vendégszeretetünket.” Ezt a mondatot üdvözlésnek szántuk, hiszen mindig barátsággal fogadunk mindenkit – folytatta. – Azokat is, akik csak sétálnak, túráznak, ahogy a nedűinket megízlelő vendégeket egyaránt. Ehhez viszont mégiscsak illendő betartani néhány szabályt. Az egyesület tagságával egyeztettük ezeket, és néhány hete kikerült a rendtartás. Talán a borkóstolás kultúráját is elősegítik ezek az újfajta ajánlások, valamint felhívják a figyelmet a környezettudatos viselkedésre. 

Skanecz Sándor szerint az eddigi látogatók pozitívan fogadták a humoros köntösbe illesztett ajánlásokat. Bíznak benne, hogy ezek mindegyikét betartják, s akkor ideális körülmények között, senkitől sem zavartatva készülhetnek a finom borok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában