2022.05.03. 06:50
Nagy Bálint lemondott polgármesteri tisztéről
Az összeférhetetlenség elkerülése érdekében lemondott polgármesteri tisztéről Nagy Bálint, Keszthely első embere, aki tegnap letette képviselői esküjét a parlamentben.
Az utolsó polgármesteri munkanapján Nagy Bálint egyik gyermeke, Nagy-Szilágyi Panna is látogatást tett a városvezetői irodában Fotó: ZH
Bár erre 30 napja lett volna a parlament alakuló ülésétől számítva, de mint fogalmazott: annak érdekében, hogy képviselői munkáját teljesértékűen végezhesse a város és a térség érdekében, május első napjától lemondott városvezetői pozíciójáról.
Nagy Bálint az utolsó, általa vezetett képviselő-testületi ülésen köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették polgármesteri és kistérségi elnöki munkáját, s összegezte is az elmúlt mintegy két és fél évet.
– A számok és a visszajelzések azt mutatják, hogy Keszthely jó irányba indult el – fogalmazott a búcsúzó polgármester. – Amikor ez a ciklus megkezdődött, sok nehézséget örököltünk, például a nem túl hatékony szervezeti és strukturális módszereket, eljárásrendeket, illetve problémás pályázatokat. Ezekről folyamatosan tájékoztattuk az itt élőket, hiszen vallottam, s ez lesz az irányadó számomra a jövőben is, hogy nyílt és őszinte politizálásra van szükség, ami azt jelenti, hogy nemcsak a pozitív és jó dolgokról számolunk be, hanem a nehézségekről, közös problémáinkról is.
Nagy Bálint leszögezte: az őszinteség sok félreértés megelőzésében segített, ezért arra kérte képviselőtársait, hogy ebben a szellemben dolgozzanak a jövőben is.
– Köszönöm mindazok munkáját, akik támogattak az elmúlt években – folytatta a leköszönt polgármester –, s azoknak a politikai szereplőknek is, akik nem így tettek, alaptalan vádakkal illettek, olyan dolgokkal, amelyekről maguk is tudták, hogy valótlanok. Ez a tapasztalat sokat segít majd a jövőben, elnézve a most alakuló parlamenti ellenzéket.
Nagy Bálint azt ígérte: továbbra is Keszthelyért és a választókerületért dolgozik, és ebben a munkában számít a város képviselőire, illetve az itt és a térségben működő szakmai és civil szervezetekre is.