2022.06.30. 07:00
Jó reggelt, Zala megye!
Biztos sokunk eljátszott a gondolattal, hogy milyen érzés lenne újra gyereknek lenni.
Általában gyorsan elhessegetem az ötletet, hiszen alig vártam, hogy felnőtt lehessek. Az általános iskolában a tanulás állandó stresszt okozott, ugyanis vagy a matematika miatt kellett különórára járnom, vagy a verstanulással gyűlt meg a bajom. A megpróbáltatásokat követően, amikor az első pályaorientációs órán megkérdezték, miként látom magam, csak annyit feleltem: újságíró szeretnék lenni. Történt ez éppen az 1990-es évek derekán, amikor az orvos, ügyvéd és közgazdász trió uralkodott, mellettük a kétkezi szakmák a lenézett, az ötletem pedig az alternatív kategóriába tartozott. A mai gyerekeknek sokkal jobb dolguk van: kisinasként mindenféle értékes szakmába betekintést nyerhetnek.