2023.04.28. 13:30
Befejeződött az idei békamentés Aranyoslapnál
Befejeződött a békamentés az Aranyoslapi forrásnál, a polgárőrök, akik felépítették, le is bontották a tó és az Alsóerdő között vezető nagy forgalmú közút mentén március elején emelt terelő fóliakerítést.
A polgárőrök már a jövő évi mentésre is gondoltak: a fóliatartó karókból nagy gonddal kiszedegették a kapcsokat. A képen Takács Zoltán, Zsálek Szilárd, Kámán Krisztián, mögöttük Tóth Arnold Károly
Fotó: Fincza Zsuzsa
Az építési-bontási munkálatokat szervező Besenyő és Öreghegy Polgárőr Egyesület csapata (Dancs István, Varga Erika, Kámán Krisztián, Zsálek Szilárd) a bontásnál Tóth Arnold Károly, a Ganz-technikum rendész tanulója személyében 50 órás közösségi munkát végző diákkal erősödött. Az Aranyoslappal telekszomszéd Gálafej-hegyi polgárőrök (Balatoni László, Marafai János, Szűrös János, Takács Zoltán) is már szakemberszámba vehetők a békakerítés-projektben, akárcsak a Rendért polgárőr közösségét erősítő Becs István.
Mint megtudtuk, hasonló békamentési akcióra Zala vármegyében évek óta csak Zalaegerszegen, az Alsóerdő és az Aranyoslap közötti út mentén kerül sor. Az persze nem a környezetvédőkön és a polgárőrökön múlott, hogy az idén negatív rekordot döntött a békák száma, míg 2019-ben 4537; 2020-ban 7847; 2021-ben 6573; 2022-ben 4811, az idén viszont összesen csupán 3764 békát, többségben (3723) barna varangyot sikerült a fák közül átvinni ívni a tóhoz. Dolguk végeztével 2349 kétéltű igyekezett visszatérni az erdőbe, a többiek a környékbeli kiruccanás mellett döntöttek, s majd csak telelni térnek haza. Minden igyekezet ellenére 203 varangyot így is halálra tapostak az autók.
A békamentést szervező környezetvédők vezetője, dr. Illyés Zoltán biológus és segítője, Gerencsér Beáta, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársa elmondta, hogy bár a békák vonulását befolyásolta a fagyos, zord koratavasz is, a varangyok számának drasztikus csökkenéséért mégis inkább a forró, aszályos nyarak okolhatóak, amikor a kisebb vizek, pocsolyák kiszáradtak, az ebihalból átalakult és a tóból kikászálódó aprócska békák szinte megsültek a forró napon. Ráadásul a népszerű kirándulóhelyen tartózkodók közül sokan beálltak önkéntes békaszállítónak, de az állatok számát nem közölték a környezetvédőkkel. Sajnos sokan játékszernek tekintették a varangyokat, s a vandálok sem kímélték az állatokat, előfordult, hogy kihalászták a tóból, vagy szétverték a petecsomókat. Pedig az összes hazai kétéltű faj, köztük a barna varangy is védett, természetvédelmi értéke 10 ezer forint. Márpedig a törvény szerint "tilos a védett állatfajok egyedének zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának és más élettevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élő-, táplálkozó-, költő-, pihenő- vagy búvóhelyeinek lerombolása, károsítása." Mindenesetre a polgárőrök jövőre beveszik a járőrözéseik útvonalába Aranyoslapot.