2023.04.17. 13:31
Szombaton indul a Tavaszi szomszédoló túra
Három különböző hosszúságú távot kínál a természetjárás kedvelőinek az a Tavaszi szomszédoló túra elnevezésű szabadidős program, amit a Petrikeresztúri Közösségfejlesztő Egyesület szervez szombatra.
Forrás: pixabay.com
A túra célja a göcseji táj, a község természeti környezetének bemutatása, ezért az egyes útvonalakat úgy jelölték ki, hogy azok a környező erdőket és mezőket is érintsék. A három táv közül a legrövidebb mintegy tíz kilométer hosszúságú, s Iborfiát, illetve Ormándlakot is érinti. Ez a táv viszonylag gyorsan, körülbelül három óra alatt teljesíthető, ezért elsősorban a kisgyermekes családok, illetve a kevésbé gyakorlott természetjárók számára ajánlják a szervezők. Az Iborfia és Ormándlak mellett a Milejszeg melletti Rózsásszegi-tetőt is érintő mintegy 16 kilométeres középtáv már némileg megerőltetőbb, a rendszeresen túrázók számára azonban ez sem jelenthet nagyobb kihívást. A Balázsfa és Pálfiszeg felé kijelölt 26 kilométeres távot hossza és 187 méteres szintkülönbsége miatt viszont csak az edzettebb túrázóknak ajánlják.
A kijelölt útvonalakat a résztvevők egyénileg teljesíthetik. A közép- és hosszútáv indulási időpontja 7 órától folyamatos, míg a rövidtávé kilenc órakor startol el a község kultúrházától. A beérkezés végső időpontja minden esetben 19 óra. A szervezők a túra teljesítését követően valamennyi résztvevőnek oklevelet és ajándékot adnak át.