Felhívás

2023.06.01. 11:30

Indul az MME legújabb lakossági madárszámláló akciója, a Fecskeles

Indul a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) TermészetLesen programjának következő állomása, a Fecskeles - tudatta közleményben a civil szervezet.

Varga Andor

Füsti fecske szülő a fiókáit eteti

Fotó: Nagy Károly/mme.hu

Az akció nem előzmények nélküli, hiszen Fecskefigyelő néven 2010 óta várta természetbarátok csatlakozását. A közreműködőknek köszönthetően 13 évet felölelő adatbázis segíti immár a fecskék védelmét, ám az eltelt idő után éppen itt az ideje egy frissítésnek. A TermészetLesen program többi adatbázisához hasonlóan a Fecskeles célja a lakosság bevonása a környezetünkben élő madarak megfigyelésébe, a védelmüket is segítő „közösségi tudomány” (citizen science) jellegű adatgyűjtésbe.

Hasonlóan a többi adatgyűjtő (Téli madárles, Gólyales, Tavaszi természetles) akcióhoz, a Fecskeles elérhető internet böngészővel és a Turdus mobiltelefonos applikáción keresztül is, így aki részt vett a korábbi akciók bármelyikében, az ott használt bejelentkezési adatokkal tudja böngészni a közelében lévő fecskefészkek adatait, vagy új fészket/fészekadatot feltölteni - írja az MME.

A megújult adatbázisban természetesen a korábbi fészkelőhelyek (4252) és számlálások (4886) adatai is elérhetőek, sok ezer fotót lehet böngészni, és a remények szerint sok-sok ezer új adat kerül be a következő évek során. Az adatbázisok használatát megkönnyítendő, a használatot bemutató videós segédlettel is készült az MME, amely mind az online internet böngészővel használható adatbázis, mind pedig a Turdusban elérhető felület használatát bemutatja lépésről lépésre.

A Fecskeles mellett az MME jelenleg is gyűjti az adatokat a tavaszi, kora nyári időszakban megfigyelhető állatokra kialakított adatgyűjtés, a Tavaszi természetles keretében, továbbá a lakosság kedvenc madarait, a gólyákat is leltárba vevő felületen, a Gólyalesen. A tervek között szerepel még az autók által elütött, illetve áramütés, ablaknak ütközés következtében vagy egyéb ok miatt elpusztult állatok bejelentését is lehetővé tevő applikáció létrehozása is. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában