„Megtiszteltetés volt, ha valaki bekerült az együttesbe” – a botfai Válicka Citerazenekar

Fennállásuk tizedik évében a Zalai Hírlap 1986. október 18-ai lapszáma mutatta be az együttest: „Péntek esténként a botfai ifjúsági klubban tartja hétről hétre próbáját a Válicka citerazenekar. Abszolút fegyelem és figyelem, pontosan felkészült zenekarvezető, szigorú hangnemben kiadott instrukciók. Észrevétlenül húzódunk meg a hangulatos pinceklub ajtajában, és ilyesféléket hallottunk: - Ügyelj az ellenpontozásra! Ne csak a hangzásra figyeljetek, hanem a stílusra is. Tóth Ildikó indít és a többiek fokozatosan kapcsolódnak be! Még egyszer a B változatot, de sokkal finomabban, mert nagyot „huppannak” a húrok… - Kodály Este a székelyeknél című művét gyakoroljuk. Ez nem a szokványos citeradalok közé tartozik, ezért sok gyakorlást, nagy türelmet és koncentrálást igényel – teszi helyre a benyomásainkat az együttes vezetője, Nagy Lajos. Rövid szünet következik, a zenekar tagjai kóláznak, valaki vicceket mond, nevetnek, teljes az oldottság. Nagy Lajos az egyik fiút kedélyesen hátba veri, a másikkal leül és türelmesen magyaráz neki valamit. Nyoma sincs az előbb hallott feszes figyelemnek. A zenekar vezetője most egy a sok közül. Egészen addig, amíg a kemény hang újra fel nem csattan: - Hát akkor kezdjük, jó? És a hatfőnyi társulat, a szünetben vezetőjével együtt baráti közösség, az egymást heccelő, egymással évődő fiatalok gyülekezete újra vasfegyelmű kollektívává válik. – Így megy ez immár kerek tíz éve – mondja Nagy Lajos. 

– 1976-ban hoztam létre az első citerazenekart, amely a Válicka néptáncegyüttes kísérőjeként működött. Jómagam is ekkor jegyeztem el magam egy életre a citerával. Az indíttatást Pribojszky Mátyás citeraművésztől kaptam. A hetvenes évek elején sokat szerepelt Zala megyében és amerre járt, én mindig ott voltam az előadásain. Az ő javaslatára beiratkoztam citeratanfolyamra, amely a Kóta szervezésében Abaligeten működött. Két év alatt C kategóriás engedélyt szereztem, és sikerült egy jó kis csapatot verbuválni a botfai általános iskolásokból. – Nem kellett senkit kétszer hívni a citerások közé – emlékszik vissza az alapító tagok egyike, Szaller Ferenc. – Megtiszteltetés volt, ha valaki bekerült az együttesbe. ”