A birkózást befejezte, most sportújságíróként követi az eseményeket a kanizsai Krasznai Bence

- Mozgékony gyerekként a szüleim sportágat kerestek nekem - mesélte Bence. - Ötéves voltam, amikor a nagymamám testvére ajánlotta a kanizsai Piarista-iskolában lévő birkózóedzést, amit a Kanizsai Birkózó SE edzője, Szatmári Zsolt tartott. Emlékszem, hogy az első tréningen a többiek játszottak, fogócskáztak és szaladtak körbe a teremben. Nagyon megtetszett akkor ez a része, de idővel kiderült, hogy ennél keményebb sportról van szó. Ügyesnek bizonyultam, szorgalmasan készültem, ez sikerélményt adott. Szerettem ezt a fajta küzdelmet, ahol megmutathattam, mire vagyok képes, éreztem magamon a fejlődést. Emellett kiváló társaság vett körbe, kialakult egy jó csapat, baráti társasággá kovácsolódtunk. Együtt harcoltunk, szenvedtünk és mosolyogtunk, egyszóval összerázódtunk.

Hozzátette: az edző, Zsolt odafigyelt arra, hogy mielőtt éles körülmények között a szőnyegre állnak, azt ne rutintalanul tegyék. Három évvel azután indult az első versenyén, hogy elkezdett birkózni.

- Azon a viadalon egyből ezüstérmet szereztem, aztán főleg ezüstök és bronzok váltották egymást, az aranyérem nagyon ritkán jött össze - folytatta Krasznai Bence. - Korosztályos országos bajnokságokról és diákolimpiákról van öt bronzérmem. Tizenkét éves birkózó pályafutásom alatt csupán négyszer állhattam fel a dobogó csúcsára. Az utolsó pillanatban valahogy mindig meginogtam. Persze ezek jó élmények maradtak és elkísérnek. Már 16 éves lehettem, amikor egy rangos nemzetközi viadalon Székelyföldön a súlycsoportom román bajnokát győztem le, az nagyszerű érzésként maradt meg. Emlékezetes maradt még egy nagykanizsai serdülő válogató verseny, amikor a családom, a barátaim és az ismerőseim egy emberként szurkoltak nekem. Megmaradt az emlék, hiszen ott akkor heti nyolc tréninggel 15 évesen nyolc kilogrammos fogyást követően az 58 kilogrammosok között álltam szőnyegre. Nem nyertem, de ettől függetlenül szívesen gondolok vissza arra az időszakra.

Bence érett gondolkodású fiatalemberként egy idő után mérlegre tette addigi sportpályafutását. Pontosan tudta, hogy mennyi munkára, lemondásra van szükség a válogatottba kerülésig. Elmondása szerint azt is felmérte és felismerte magában, hogy nagy valószínűséggel olimpiai résztvevő soha nem lesz belőle, s nem is akarta már folytatni.

Élete fontos része volt, de meghozta a döntést: abbahagyta.

Elismerte, nem volt könnyű a váltás, egy évig nem találta a helyét.

- Ezután majdnem egy évig Zalaegerszegen atlétikaedzéseket látogattam, de abba már nem tettem bele annyi energiát - fogalmazott. - Próbálkoztam külföldön a vendéglátásban, viszont az sem vált be. Ekkor eldöntöttem, hogy sportkommentátor szeretnék lenni, ezért iratkoztam be a fővárosi Komlósi Oktatási Stúdióba, de hamar kiderült, hogy éles helyzetben leblokkolok. Viszont az újságírás része érdekelt, és jól ment is. Murányi András sportújságíró, médiaoktató műhelyébe jártam. Fél év után jött egy lehetőség egy utánpótlásporttal foglalkozó internetes portálnál. Nagy szerencsémre az olvasószerkesztő az a Szekeres István volt, aki 55 évet írt birkózásról, volt főszerkesztője a Nemzeti Sportnak és sajtófőnöke a Magyar Birkózó Szövetségnek. Én lehettem az első olyan tanítványa, aki birkózott is, felkarolt és a szárnyai alá vett. Megtanultam tőle a birkózó szakújságírás lényegét.

Bence jelenleg is dolgozik a Magyar Birkózó Szövetségénél és a Kozma István Birkózó Akadémiánál. Most a Nemzeti Sport Online szerkesztőségénél ír mindenféle sportágról és vezetőszerkesztői pozícióban is tevékenykedik. A print újságnál pedig a birkózásról szóló cikkekért felel, ami egyébként is a szíve csücske.

Krasznai Bence a stafétát Nádori Tibornak, a Kanizsa Box Klub egykori bokszolójának adta át.