2023.12.25. 14:00
Egy tál meleg étellel várták a rászorulókat Nagykanizsán
Az elmúlt 25 év hagyományait követve idén karácsonykor is egy tál meleg étellel várta a rászorulókat és egyedülálló időseket a kanizsai roma nemzetiségi önkormányzat a Teleki utcai közösségi házban.
Horváth Jácint képviselő, Mészéros Adrienn, a Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője és Teleki László is segített kitálalni az ételeket
Fotó: Szakony Attila
A felajánlásoknak köszönhetően december 24-én babgulyást, bejglit, gyümölcsöt, december 25-én véres és május hurkát, illetve süteményt, december 26-án pedig pörköltet tésztával, édességet és gyümölcsöt szolgáltak fel Vöröskereszt, a Család- és Gyermekjóléti Központ, a rendőrség és az „Anosztru” Országos Egyesület segítői.
Mint azt Teleki László, a kanizsai roma nemzetiségi önkormányzat elnöke elmondta: annak idején azért kezdték el a karácsonyi ételosztást, mert városszerte sok volt a rászoruló, az egyedül élő idős ember.
– Természetesen fontos, hogy az ünnepek ideje alatt mindenki meleg ételhez jusson, de egyúttal azt is tapasztaljuk, hogy a közösségben eltöltött idő lelki táplálékként szolgál ezeknek az embereknek – hangsúlyozta Teleki László, aki hozzátette: a jó kapcsolatrendszernek köszönhetően minden évben akadnak olyan vállalkozók, éttermek, amelyek felvállalják az ételek elkészítését.
Az idén a Baptista Szeretetszolgálat aktivistái is jelen voltak, akik szintén beszélgettek a betérő emberekkel.