2023.12.22. 16:30
Kilátó épülhet Bozsokon
Erősíti a keleti városrész vonzerejét
A pirossal jelölt helyen épülhet a fel a kilátó
Fotó: Önkormányzat
Kilátó építését tervezi az önkormányzat, európai uniós támogatásból finanszírozva a beruházást. Az ehhez szükséges támogatási kérelem benyújtásáról a legutóbbi önkormányzati közgyűlésen döntöttek a képviselők.
A tervezett kilátó 10-15 méter magas acél, vasbeton és fa kombinációjából készül. A pihenőhelyként, közösségi térként kialakított közvetlen környezetében padok, asztalok lesznek elhelyezve. Az attraktív tájképi jelleggel bíró magaslati pontról megfelelő a kilátás a városra, ugyanakkor a fenntarthatóság jegyében a környezetet a létesítmény minimálisan terheli.
A támogatási kérelem megfogalmazása szerint az elmúlt évek fejlesztéseinek eredményeként a városrész jól kiépült túraútvonalakkal rendelkezik. A kilátó megépítésével összekapcsolhatók ezek a turisztikai fejlesztések, ily módon több érdeklődött tudnak ide vonzani mind a helyi közösségekből, mind a turisták köréből. A bruttó 100 millió forint költséggel tervezett beruházás önkormányzati tulajdonú területen, a bozsoki városrésztől nyugatra, a dombháton valósulhat meg.
A kilátó kiindulópontja, pihenőpontja lehet a Páfrányok útja három túraútvonalának is. Ezt a hálózatot az önkormányzat hozta létre 2020-ban, két kiindulópontját a botfai Várberki, illetve a bozsoki Szabadság utcában jelölték ki. Hasonlóan a Páfrányok útjához a csácsi városrészben is három túraútvonal várja a természetkedvelőket. A Horhosok útjai mellett a csácsi arborétum is természetközeli kikapcsolódást kínál, és ezen lehetőségek kiegészítése lesz a kilátó, erősítve a keleti városrész vonzerejét. További fejlesztések eredményeként hamarosan megépülő a csácsi kerékpárút és erről is könnyen megközelíthető lesz a kilátó, ami ezáltal a kerékpárosoknak is vonzó úti célja lehet.