A Nemzeti Színházban lépnek fel január 27-én

2024.01.24. 18:00

Sikeres első bemutató Szentgyörgyvölgyön

Nagy sikerű, telt házas előadáson mutatkozott be a közönségnek a szentgyörgyvölgyi Vastaps Társulat vasárnap a helyi kultúrházban. A tavaly alakult színjátszókör – ahogy arról már beszámoltunk – Galgóczi Erzsébet A használt koporsó című egyfelvonásos vígjátékát adta elő Mihály Péter átdolgozásában és rendezésében.

Korosa Titanilla

Jelenet a darabból

Fotó: Korosa Titanilla

A társulat ezen a hétvégén, január 27-én Zala vármegyét képviseli majd az országos pajtaszínházi találkozón Budapesten a Nemzeti Színházban.
A társaságról korábban Varga Zsuzsanna, Szentgyörgyvölgy polgármestere – aki maga is tagja a körnek – elmondta, hogy tavaly nyílt lehetőségük arra, hogy színjátszókört alakítsanak a községben, mely a Szentgyörgyvölgy Kulturális Alapítvány berkein belül működik.

Fotó: Korosa Titanilla

Először a Nemzeti Művelődési Intézet zalai szervezetével együttműködve, támogatásukkal Kehidakustányban, a pajtaszínházi találkozón szerepeltek a színjátszókörrel tavaly, így merült fel, hogy képviselhetnék Zala vármegyét az országos pajtaszínházi találkozón idén január 27-én a Nemzeti Színházban. Erre aktívan készültek és sikeres főpróbát tartottak a helyi fellépésen. 

Fotó: Korosa Titanilla

A 11 tagú társaság tagjai részben helyiek, de csatlakoztak Nemesnépről és Márokföldről is. A kört Németh Gabriella közművelődési szakember vezeti. Mentoruk Mihály Péter színész, rendező.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában