Portrék a 40 éves zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházból – Egervári Klára

A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze kitüntetés átadása kapcsán Sinkovics Eta készített interjút a művésznővel 1990-ben, ebből idézünk: „– Én már nem is számítottam rá, hogy megkapom – kezdi, miközben kivesz egy szál cigarettát a dobozból. – Hogy miért? 25 évvel ezelőtt terjesztettek fel először a kaposvári színháznál, majd Szegeden… Lemondtam róla. Aztán a minap az egyik kollégám hozta a borítékot. Elsápadtam, ez nem lehet igaz. Hatalmas meglepetés volt – idézi fel az előzményeket. Korábbi kitüntetéseiről szólva említi a négy évvel ezelőtti Szocialista Kultúráért elismerést. Egy ilyen beszélgetés során kikerülhetetlen egyfajta visszatekintés. 39 év a pályán, 15 éves sem volt, amikor először lépett színpadra. S ez az idő éppen elég ahhoz, hogy benne váltakozzanak az örömök, a csüggedések. A hangszál csomó műtétet követő aggodalommal teli idő: elveszti-e a hangját? S a sokféle gyönyörű szerep… – Engem a színház nagy-nagy szeretete tartott a pályán. Ez a kilencedik társulat, ahol vagyok. Mindig nagyon szerettem menni, ha hívtak. Vonzottak az új kollégák, az új rendezők. Ám Szegedről már nem akartam eljönni, de Ruszt Jóska annyira hívott… Abszolúte nem bántam meg… Szól arról, mennyire szeret itt lenni a színháznál, a városban, s milyen öröm a közönség szeretetét élvezni. S mindemellett nagy dolognak tartja, hogy van egy saját otthona. Természetesen a beszélgetés szála elterelődik a színházak napjainkban csöppet sem problémamentes körülményeire. – Nem irigylem a mostani, tehetséges fiatalokat a pályán. Nem tudják, hogy ez milyen szép… Valami elveszett, nem tudom… talán a romantikája. Hogy mégis mit tanácsolok nekik? Hinni kell, akarni kell, nem törődni mással, s akkor öröme lesz benne az embernek.” (Zalai Hírlap, 1990. március 15.)

Képgalériánkban további fotók láthatók a művésznőről.