Megerősítették a közös vállalalást

2024.04.26. 10:30

Az amatőr alkotóművészek és tárgyalkotó közösségek támogatása a cél

Az eddigi közös munka és a további együtt gondolkodás jegyében írtak alá csütörtökön délután megállapodást a Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piacon. Ennek értelmében az intézmény és a Nemzeti Művelődési Intézet minden eszközzel és lehetőséggel támogatja az amatőr alkotóművészeket.

Mozsár Eszter

Matyasovszky Margit és Sümeginé Horváth Anita látta el kézjegyével a megállapodást

Fotó: Mozsár Eszter

Matyasovszky Margit, az NMI Zala Vármegyei Igazgatóságának igazgatója felidézte, hogy az intézet 2020-ban indította az Aszakkör mozgalmat, azért, hogy a világjárvány miatt megszűnt csoportokat, közösségeket újraélessze.

- A veszélyes időszakot túléltük, a szakkörök pedig egymás után indultak. Itt a házban nyolc szakkör indult 20-20 foglalkozással csipkeverés, tojásfestés, bútorfestés, kosárfonás, mézeskalács-készítés, nemezelés, csuhéfonás és kötés gyönggyel témakörben. A vármegyében összesen 135 Aszakkört szerveztünk, aminek közös kiállítása május 21-én lesz Nagykanizsán a HSMK-ban.

Sümeginé Horváth Anita, a tudásközpont igazgatója hozzátette: a szakkörök szervezésének lehetőségét a Göcseji Kézműves Egyesület, a Pro Zalaegerszeg Kulturális Egyesület és a Zala Megyei Népművészeti Egyesület nyerte el, azoknak az intézmény adott helyet. A tananyagot, az alapanyagot és az eszközöket az NMI biztosította, a kézműves eszközöket a későbbiekben is használni tudják. A megállapodás értelmében a jövőben egymás programjait látogatják, s együttesen támogatják az alkotóközösségeket, jelezték a dokumentumok aláírói.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában