Kórházi gyermekosztályokat támogattak

2024.05.17. 14:32

Fontos orvosi eszközöket vásárolhattak az országos jótékonysági vadászat során összegyűlt pénzből

A Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórházban csütörtökön adták át azokat az eszközöket, melyeket a jótékonysági vadászat keretében történt felajánlásokból szerzett be az intézmény.

Pásztor András

Eszközátadó ünnepség Nagykanizsán. Sólyom Krisztián vadászmester (balról), Kele Lajos, Eszteregnye polgármestere, Cseresnyés Péter képviselő, Fejes László ügyvezető, dr. Brünner Szilveszter főigazgató, dr. Nád Márta főorvos és Marada Györgyi orvos-igazgató

Fotó: Szakony Attila

Dr. Brünner Szilveszter főigazgató elmondta: a hordozható betegellenőrző monitorok és a csecsemőmérlegek jelentősen megkönnyítik és biztonságosabbá teszik az ellátást a gyermekosztályon.

– Zalában már több alkalommal is sikerült adományokat átadni, de itt Nagykanizsán most járunk első alkalommal – árulta el Fejes László, az Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft. ügyvezetője, aki kiemelte, hogy a tavaly december 27-én Eszteregnye és Rigyác határában rendezett jótékonysági vadászaton megközelítőleg 1,1 millió forint gyűlt össze. Az ügyvezető egyúttal köszönetet mondott a Riva Földtulajdonosi Vadásztársaságnak is, melynek vezetői partnerek voltak a jótékonysági vadászat lebonyolításában.

Az eszközátadó ünnepségen részt vett Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője, aki leszögezte: jó helyre került a támogatás, hiszen a kanizsai kórház a dél-zalai térség, sőt sok somogyi településen élőnek is ellátást biztosít. A képviselő arra bátorította a jótékonysági vadászat szervezőit, hogy a jövőben is nagy lelkesedéssel végezzék eme tevékenységüket, hiszen az egészségügyi intézmények folyamatos eszközfejlesztéséhez minden támogatás jól jön.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában