Ha valami igényes, retro lesz belőle

A megye talán utolsó retro dj-je, Gulyás Attila nem ma kezdte a pályát. Idővel olyan legendák közé emelkedett, mint Dévényi Tibor, Cintula, vagy éppen B. Tóth László.

Ők még ma is dolgoznak, igazi örökifjak – épp, mint Gulyás Attila, aki rendületlenül ontja a slágereket céges bulikon, lagzikban, mindenhol. Azt mondja, aki egyszer megízleli a partyvilág szépségét, többé nem tud kilépni belőle. Csak ha már úgy viszik el, hordágyon... – Amikor én indultam, lemezjátszóról még csak a legnagyobbak adták a bulit – idézte fel Gulyás Attila. – Emlékszem, a készülékeket fellógatták a mennyezetre, nehogy a vadul táncoló közönség lábdobogásától odébb ugorjon a tű. Az ugyanis általában a buli halálát jelentette – folytatta a nagykanizsai retro dj.

– Nagy divat volt a videódiszkó, az idősebbek talán még emlékeznek rá. Az akkor legjobb, sehol máshol nem látható filmekkel csábítottuk be a fiatalokat a diszkóba. A legtöbb helyen először ment a buli, aztán éjfélben levetítették nekik például a Rambo-t, esetleg A cápát. Ja, és ne hagyjuk ki a sorból a Mad Max-et sem, amit persze, nem így harangoztunk be a népnek, mert ez a cím senkinek nem mondott semmit, hanem úgy reklámoztuk, hogy A punkok háborúja. Na, erre megtelt a diszkó. Voltak olyan diszkók is, ahol az egyes filmeket csak részletekben, több alkalommal vetítették le, hogy aki látni akarja végig, az jöjjön el egy hét, két hét múlva és még azután is. Én nem így csináltam és nem is a diszkó végén volt a vetítés, hanem az elején, mert úgy éreztem, ez a korrekt.

Attila mesélte: mivel senki, sehová nem fizetett egy forint jogdíjat sem, a videodiszkókat betiltották, illetve tőle például lefoglalták a videomagnót.

– És a hangfalak, azokat itt hagyják? – kérdeztem tőlük. Mire a válasz: Azokat nem bírjuk el... Persze, elég baj volt nekem a videomagnó, mert az többet ért, mint egyben az egész cucc. Aztán később visszajutott hozzám, hogy a rendőrségen a zsaruk az összes filmet megnézték, mert azért ők is kíváncsiak voltak a Nyugat förmedvényeire...

Gulyás Attila ma már laptoppal és egy keverőpulttal teremti meg a jó hangulatot.

– Nem kell nekem minden számot ismerni, ha aki kéri, tud belőle idézni pár szót, már az is elég – magyarázta. – Bepötyögöm a keresőbe, az kidobja a szöveget és a cím birtokában már könnyű dolgom van... Ez persze az életben azzal a párbeszéddel zajlik, hogy „Figyelj, ismered azt a számot, amiben valami útról, hosszú évekről és emlékekről énekel egy magas hangú pasi?” Mire én: Hát persze (közben gyorsan beütöm), ez Máté Péter és az Ott állsz az út végén! Pont én ne ismerném?! – mesélte nevetve.

Gulyás Attila már rengeteg sláger tündöklését és bukását láthatta. Vannak azonban örök érvényű slágerek, amelyekre ma is ugyanúgy táncolnak nem csak az idősek, hanem a fiatalság is.

És van a Despacito.

– Hogy miért kedvelik a mai fiatalok is a régi, ma úgy mondjuk, retro számokat? – kérdezett vissza. – A kulcsszó: igényesség. Azok a dallamok, amelyek ennek jegyében születtek, ma is ugyanúgy megállják a helyüket, mint régen. Érdemes azt is megnézni, hogy vajon a mai „slágerek” hol lesznek 30-40 év múlva. Nos, amiket igényesség jellemez, azokra ugyanúgy tombolnak majd a fiatalok, mint most. De sajnos, ezekből kevés van. A mostani viszonyokat én a Despacito-jelenséggel tudnám érzékeltetni. A Despacito korunk és napjaink zenéjének a szégyene, ezt bátran és különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül kimondhatom.

Belementünk abba, hogy átmossák az agyunk és átverjenek minket. Ennek az lett az eredménye, hogy bármilyen zenéből lehet ma slágert csinálni. Mi kell ehhez? Latinos fíling és egy, vagy ha lehet, több jó nő. Érdekes, hogy ezt a mai 15-25 évesek már nem eszik meg, ők a saját útjukat járják, nagyon markáns, önálló véleményük van a világról. Bármilyen hihetetlen, de a Despacito-ért a harmincasok rajonganak, akiket már sikerült az úgynevezett kultúrcézároknak átnevelni. A Despacito-ban dallam sincs. Szótagolva éneklik, hogy Des-pa-cito, de ez nem dallam, a zene pedig közepes szintű. A jelenség egyébként rámutat a 18 év alattiak és a 30 fölöttiek között kialakult óriási szakadékra is.

A szemünk előtt, most zajlik le egy, a beat-korszak beköszöntéhez hasonló paradigmaváltás a generációk között (és nem csak a zenében, hanem minden téren, kultúrában, politikában egyaránt), aminek az alapja az internet és az iPhone, amelyek megváltoztatják, vagy már meg is változtatták a világot. Ugyanis független gondolkodást és széles látásmódot adtak a fiataloknak, őket már nem lehet megvezetni. Azonban úgy látom, ezt ma még nagyon kevesen látják, az egész szinte észrevétlenül zajlott le...