Versmondó verseny

2018.04.06. 07:00

Versek a kádban, szavalók a hévízi könyvtárban

Több mint kilencven éven felüli fellépője is van a Te meg a világ című Szabó Lőrinc szavalóversenynek, mely csütörtökön vette kezdetét a hévízi könyvtárban.

Keszey Ágnes

Hermann Katalin és Király Erika a Kádfürdő című, Szabó Lőrincet és költészetét bemutató tárlaton a könyvtárban

Fotó: Keszey Ágnes/ Zalai Hírlap

1949-ben Szabó Lőrinc Hévízfürdőn pihent és alkotott: az itt született szonetteket egy kockás füzetbe másolta.

Ennek másolatai is láthatóak azon az interaktív kiállításon, melynek címe ugyanaz, mint a költő egyik itt írt verse, a Kádfürdő.

- Van egy fürdőkád, a benne lévő vízben vannak olyan kicsinyített keretek, melyben az úszógumi megjelenése előtt – Szabó Lőrinc hévízi itttartózkodása idején is – úszkáltak a tóban. Mindegyiken található egy kezelőlap, amelyet itt Hévízen babás lapnak hívnak, s melyen az orvos bekarikázza, hogy melyik testrészt kell kezelni.

Itt a kiállításon az adott testrésszel kapcsolatos verset lehet olvasni kihalászva a vízből. Van rádió és egy telefon is, melyből Szabó Lőrinc beszél hozzánk- mondta el Hermann Katalin, a művelődési intézmény igazgatója. A június elsejéig látogatható tárlatot tegnap nyitották meg a könyvtár munkatársa, Király Erika ötlete alapján és szervezésében megvalósult, ötödik alkalommal megrendezett Szabó Lőrinc versmondó verseny nyitányaként.

Hermann Katalin és Király Erika a Kádfürdő című, Szabó Lőrincet és költészetét bemutató tárlaton a könyvtárban
Fotós: Keszey Ágnes/ Zalai Hírlap

Közel negyven versmondó lép fel, a középiskolás korosztálytól kezdve a felnőttekig, a legidősebb szavaló 94 éves. Pénteken 9 órától a kötelező, 13 órától a szabadon választott művet adják elő, majd 20 órakor Szatmári Tony előadóművész Versek tiszta szívvel című zenés estje várja a közönséget. A verseny szombaton 14 órakor zárul az eredményhirdetéssel egybekötött gálaműsorral.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!