Kiállítás

2019.05.29. 17:00

Kivételes értékű fotógyűjtemény Böröcz Zsolt csodafelvételeiből

Hullámok támadása, Áldozatra várva, Tóvarázslat a pokol küszöbén. Csak néhány kép címe Böröcz Zsolt „Végtelen utakon” című fotókiállításáról, mely még a hónap végéig látható a nagykanizsai Honvéd Kaszinóban.

Benedek Bálint

Böröcz Zsolt a kiállítási enteriőrben Fotók: Szakony Attila

Kalandos utazásain készült fényképeit gyűjtötte csokorba a testnevelés szakkollégiumos tanító és földrajz szakos tanár. A kiállítás megnyitóján kollégája, Jeszenői Csaba beszélt Böröcz Zsolt érdeklődési körének gyökereiről.

– A Somogy megyei Iharosberényben töltötte gyermekkorát, de meghatározó élménye a Balaton északi partján Révfülöp térsége, s általában a Káli-medence és a Balaton-felvidék vulkánerdeje – mondta Jeszenői Csaba, hozzátéve, ifjúkori barangolásai vezették a hegyek alaposabb megismerésének vágya felé, s beiratkozott egy hegymászótanfolyamra.

Böröcz Zsolt a kiállítási enteriőrben Fotók: Szakony Attila

Már ekkor, kezdő tanítóként és később földrajztanárként sem pusztán az ismeretlen öncélú felfedezésére törekedett, hanem az átéltek, a megszerzett élmények lehetőség szerinti átadására. Ezt a törekvését bizonyítják a gyerekeknek szervezett tátrai vándortáborozások, a sítúrák, a kerékpárostáborok, a többnapos, s jelentős részben a természet megmutatására fókuszáló osztálykirándulások – hangzott el. Nehéz elképzelni azt a pedagógust, aki szenvedélyének tárgyát nem kívánja megismertetni tanítványaival, hiszen ami nekünk örömet szerez, a fiataloknak miért ne tenné? Böröcz Zsolt esetében is ez az alapigény. Tanít, sokrétű ismereteket nyújt, életmódot alakít, szemléletet formál, alázatra nevel a természet vonatkozásában. S mindamellett közösségeket formál, a nehézségek közötti együttlétben megvalósuló, egymást segítő, egymásra odafigyelő attitűdöt is fejleszti a gyerekek, és sokszor a bevont szülők esetében is.

A fotós járhatott az Everest-régióban is

– Nyolc év, több ezer kép, s még több élmény, nehéz volt leválogatni azt az ötvenet, amit kiállítottunk – vette át a szót Böröcz Zsolt.

– Minden mozzanat egy kivételes történetet rejt. Ezek mindegyike valósággal életre kel, ahogy a látogató eléjük áll – folytatta. – Minden kontinensen jártam, ezért a különféle nemzetek életéből, építészetéből és legfőképpen a természeti kincsekből szemezgettem.

A tárlattal az a legfőbb célom, hogy megmutassam, mennyi fantasztikus dolgot rejt a bolygónk, s jó lenne, ha ezekre vigyáznánk, és így megőrizhetnénk a következő nemzedékeknek.

Böröcz Zsolt kiemelte: óriási élményben volt része, amikor Izlandon járt, ám az örök szerelme Nepál lett. Az Everest-régióban járt Luclában, a világ legveszélyesebb repterén, amely rövid, mindössze 520 méteres és lejt. Meglátogatták az Everest-alaptábort, valamint meghódíthatták a 6200 méter magas Island Peak nevű csúcsot is.

Ohrid városa Észak-Macedóniában

– Látható a képek között a máltai Azúr ablak, amely mára megsemmisült – folytatta. – Bár főleg a természeti csodák jelennek meg fotóimon, azért néhány kifejező arc mellett sem lehetett olykor elmenni. Több felvételen gyermekek és idősek tekintetéből szinte kiolvasható az adott nép története. Jártunk olyan madagaszkári családnál, ahol a házuk berendezéseit egy lapostévé, egy lavór és két matrac adták.

A puritán körülmények ellenére nagy boldogságban élnek. Ugyancsak kivételes élmény volt látni egy albán idős asszonyt vagy találkozni egy kurd pásztorcsaláddal. Utóbbiaknak meg sem kellett szólalniuk, máris kiderült, milyen hányatott sorsuk van.

A pedagógus a jövőben ebből a kivételesen sokszínű képanyagból készítene egy kiegészítő tananyagot, melynek nagy hasznát vehetnék a gyerekek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában