A női lélek és a finom női kéz találkozása

Nem mindennapi élmény ma, amikor az ember a Budapestről Zalaegerszegre tartó vonaton keresztszemes terítőt hímző lánnyal utazik együtt.

Ez még valószínűleg azokat is meglepné, akik a varrótűvel és a kézimunkákon megcsodálható mintákkal szerelembe esve töltik évtizedeiket. Ők például a 40 éve töretlen lelkesedéssel létező zalaegerszegi hímzőstúdió tagjai, akik nemcsak autentikus, sokszor maguk kutatta, gyűjtötte mintákat örökítenek át a lakás- és viselettextíliáikon, hanem együttléteikkel, közös hímzéseik óráival megvalósítják a rohanó világ lecsendesítését is. A jelenlegi névsor így néz ki: Bali Jánosné, Belső Gergelyné, dr. Doba Istvánné, Domján Zsuzsanna, Duschák Erzsébet, Kerner Gyuláné, Király Gyuláné, Kocsisné Horváth Katalin, Marczisné Sass Ilona, Matyovszky Mátyásné, Molnár Ernőné, Nagyné Kovács Katalin, Nátránné Hegyi Györgyi, Pacsai Gézáné. Őket vezeti negyven esztendeje Kocsisné Koszorús Anikó népi iparművész. (A tagok között is többen rendelkeznek a népi iparművész címmel.)

– Anyukám Debrecenben tett felsőgimnáziumi érettségit, amihez hozzá tartozott a kézimunka ismerete, tőle örököltem a vonzalmat – mondta Kocsisné Koszorús Anikó, amikor az október 5-ig megtekinthető kiállítás kapcsán saját indíttatásáról faggattam. – Amikor Zalaegerszegre kerültem, a szakszervezeti székházban kezdtünk szakköri keretek között hímzést tanítani, aztán 1978-tól vezetőként számítottak rám.

A szakkör tagjai nem elégedtek meg az otthonról ismert mintákkal, varrott textilekkel és viseleti elemekkel, maguk is nekifogtak a múzeumi kutatásnak, hogy eredeti népi iparművészeti minőséget tudjanak előállítani. A gyűjtés során pedig a 24. óra utolsó percében szedték össze az idősebb asszonyoktól, amit még lehetett.

– A zalai anyagból természetesen a hetési fehér hímzés a legértékesebb, örülünk, hogy dr. Kelecsényi Edit néprajzossal együtt dolgozhattunk a megmentésén – tájékoztatott Anikó, hozzátéve, a Hetés táj­egység nem ismeri a közben körülötte át- meg áthúzott politikai határokat, beletartozik Zala és Szlovénia, azaz a Muravidék jó néhány falva. – Én is vezettem jó pár szakkört odaát, tapasztalatból tudom, hogy ennek a néprajzi értéknek a megmentése, továbbéltetése milyen nehézségekbe ütközik, s akik vállalják, nagy szolgálatot tesznek a magyar népművészetnek. A továbbéltetés tekintetében én kicsit konzervatív vagyok, úgy gondolom, hogy blúzon, ruhán is nagyon meg kell gondolni az eredeti motívumok használatát, nem beszélve egyéb használati tárgyakról.

– Melyik tájegység a személyes kedvence?

– A felvidéki, 13 települést magába foglaló Zoborvidék a szívem csücske, szép, letisztult, egyszerűségében gyönyörű archaikus mintákat lelünk ott. Készítettünk is mintaadatbázist az ott lelt anyagból, remélem, Jókai Mária Nyitrán meg is tudja majd hamarosan jelentetni könyvalakban.

A hímzőstúdió tárlatán az első teremben a zalai hímzésmintákat találhatja a látogató, a másodikban más tájegységekre való kitekintéssel találkozhat (rábaközi, mezőkövesdi, radamosi, dél-alföldi, trencsényi, szigetvári, karádi). Mindegyik megállja a helyét a mai lakások díszeként is, ahogy azt a kollekció laudáció­jában Gyanó Szilvia keszthelyi etnográfus muzeológus is hangsúlyozta. De ugyanerről számolt be Velkey Péter (a zalaegerszegi humánigazgatási osztály vezetője), aki a nagymamájától látott hímzést, és a tőle őrzött terítőt, párnát is szóba hozta, jelezve, azzal a ceglédi terítővel családi ünnepi alkalmak asztalát díszítik odahaza. Nemcsak ők, hanem a tárlatmegnyitón szóló Skrabut Éva, a Zalai Népművészeti Egyesület elnöke és Prokné Tirner Gyöngyi, a stúdiónak helyet adó gébárti Kézművesek Háza vezetője is hangsúlyozta, Zala az átlagnál sokkal erősebb a néphagyományok őrzésében, ezzel minden szakmai seregszemlén elismerést vív ki magának.

A tárlathoz kapcsolódóan a helyszínen szeptember 18-án és október 2-án nyílt napot tartanak a szakkörtagok az érdeklődőknek.