Eiter István keramikus, faszobrász természetfotóit Balatonmagyaródon állították ki

Mintha a madarak is megérezték volna, hogy épp a társaikat megörökítő kiállításra tartunk, a Balatonmagyaród előtti útszakasz fölött hattyúk csoportja „úszott” a felhőkön. Az önkormányzat és a Kis-Balaton Alapítvány jóvoltából létrejött tárlat 39 fotója kivételes utazásra hívja a betérőket, akik a színes tollak tónusai között több gondosan kivitelezett fotót láthatnak Eiter Istvántól. A pécsi származású férfi a baranyai város művészeti szakképző iskolájában kerámia szakon végzett, később faszobrász oklevelet is szerzett. Ugyan amatőr fotósról van szó, ám a művészet iránti érzékenysége és kifinomultsága hatással volt a tárlat anyagára.

– Egyetlen tengerparti sirály, valamint a daruhad kivételével mindegyik fotó a környezetemben, vagyis a Kis-Balaton körül készült – mesélte Eiter István. – A fotózást édesapámtól tanultam, mindig belopakodtam az előhívókamrába, bár kezdetben csak a piros fény varázsolt el. Később az, ahogyan előbújtak a képek szereplői a papírokról. Aztán valahogy a háttérbe szorult, legközelebb akkor került egy analóg masina a kezembe, amikor az agyagból és gipszből készített szobraimat szerettem volna dokumentálni. De akkor már elvégeztem a laborálást, az előhívást és nagyítást is. Amikor Balatonmagyaródra költöztem a feleségemmel, szintén a munkáim megörökítésére egy digitális gépet vásároltam. Később alakult úgy, hogy az a megannyi természeti csoda, ami körülvett bennünket, megérintett. A kertünk madarai után a környékünket fedeztem fel.

Eiter István szerint a madarakat figyelve megmagyarázhatatlan dolog történik az emberrel, az időérzéke valósággal eltűnik. Olyankor még türelemre sincs szüksége, együtt él a természettel. Ennek a részévé válni kivételes kikapcsolódást jelent, ami függőséget okoz. Nagy kihívást és megtiszteltetést jelentett számára a jégmadár, vagy ahogy ő hívja, a „jeges” lefotózása. A víz alatti felvételen jól látszik, ahogy a madár nekiiramodik, s célba veszi a táplálékául szolgáló apró halakat. Azt érdemes tudni, hogy a jégmadár 90 kilométeres sebességgel csapódik a vízbe, ahonnan kikapja az áldozatát, majd egy faághoz ütve olyan pozícióba igazítja, hogy aztán könnyedén lenyelhesse a kis halat. Hasonlóan nagy kedvencei a fotósnak a gyurgyalagok, melyek viselkedéséből is kiragadott néhány pillanatot.

– Nem beszélve az erdei fülesbaglyokról, melyek a kertünkben fészkeltek, és öt fiókát neveltek az egyik fán – folytatta. – Többször szemkontaktust vettek fel velem, láttam a támadóállásukat, az idegeskedésüket, ez egyben komikus és ijesztő, de mindenképpen szeretni való találkozás volt.

Az európai darunépesség egyik legjelentősebb vonulási útvonala az ország keleti felén húzódik. A százezres madártömeg őszi pihenőhelyéül néhány háborítatlan, természetvédelmi oltalom alatt álló vizes élőhely szolgál. Az októberben nagyrészt a Hortobágyon erőt gyűjtő darvak vonuló tömegei novemberre elérik a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Tisza-völgyi tájegységét.

– A darvak invázióját a Szeged melletti Fehér-tónál kaptam lencsevégre.

A tárlatot a fotós barátja, Marsalkó Péter, a több mint 35 éves múltra visszatekintő pécsi Focus Csoport alapítója ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A fotográfus szerint a magyar fotóművészetnek nem szabadna fővároscentrikusnak lennie, hiszen többek között Eiter István kiállítása is azt bizonyítja, hogy a művészet az országon belül sem ismer határokat. Jó lenne, ha a környék lakói, vagy akár a zalakarosi fürdővendégek szintén bepillantást kapnának a madarak egyedi, összetéveszthetetlen világába.

– Ezek a képek egy dolgot biztosan kifejeznek: Magyarország nagyon jó hely – tette hozzá Marsalkó Péter. – A tisztaságot, rendet és csodát, amit a Kis-Balaton kínál, sehol másutt a világban nem lehet megörökíteni. Biztosan sokan látták már a tavat, de így még talán soha. A fa művésze fényképezőgépet fogott a kezébe, a tó és környéke iránti szeretetét fejezve ki. Mutatja, miért is érdemes ebben az országban élni.