Nemzetközi fesztivál

2023.07.04. 14:30

Fazekasfesztivál és kézműves vásár Magyarszombatfán

Pénteken szakmai nappal kezdődik, s vasárnap délutánig tart a XXII. Fazekas Napok rendezvénysorozata Magyarszombatfán. A nemzetközi fazekasfesztivált ezúttal is kézműves vásár teszi teljessé.

Gyuricza Ferenc

Az őrségi fazekas hagyományokat bemutató program a már kialakult szokásrend szerint zajlik. A nyitónapon, pénteken elsősorban a fazekas mestereket várják a vasi településre, ahol a 13 órakor kezdődő megnyitót és polgármesteri köszöntőt követően a Magyar Művészeti Akadémia, illetve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közreműködésével szakmai konferenciát és műhelybeszélgetést tartanak a kézművesség témakörében.  

Szombaton és vasárnap már nyitott lesz a fazekasfesztivál, ekkor a hagyományos vásár mellett kulturális programok, bemutatók, valamint korongozási lehetőségek várják az érdeklődőket, akik szakmai tárlatvezetés mellett az Őrségi Kerámia Látogatóközpont kiállítását is megtekinthetik. A fesztivál egyik leginkább várt, s egyben leglátványosabb eseménye a fazekas mesterek korongozó versenye, amely szombaton 15 órakor kezdődik, majd vasárnap 12 órától folytatódik. Úgyszintén izgalmas eleme a rendezvénynek a látványégetés, amit szombaton 20 órától tartanak a község központjában található fazekasháznál.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!