Plázahorror tét nélkül

Most folytatást kapott a komplett széria legtöbb bevételt termelő mozija, Az apáca. Nem kérdés, hogy a kasszánál jelen esetben sem lesz probléma, de vajon a franchise eddigi legsötétebbnek ígért darabja beváltja a hozzá fűzött reményeket, vagy megmarad a felejthető plázahorror szinten.

Az 1950-es években járunk, néhány évvel az első részben történtek után. Irene (Taissa Farmiga) nővér úgy hitte, megszabadult a múlt démonától, de Valak (Bonnie Aarons) visszatért és Európa szerte szedi áldozatait, mintha keresne valamit. Útja Franciaországba vezet és meg kell állítani, mielőtt még nagyobb hatalomra tenne szert.

Az elődöt dirigáló Corin Hardy helyére a széria már veteránnak számító rendezője, Michael Chaves érkezett, aki A gyászoló asszony átkát és a harmadik Démonok között mozit készítette. A felütés végtelenül egyszerű, az előzmények fényében tudjuk, hogy Valak nem pusztult el, sőt gazdatestet talált magának és az ő segítségével járja a világot. Aki nincs tisztában a történtekkel annak sem kell megijednie, a film szinte mindent megmagyaráz és ad egy gyorstalpalót a felzárkózáshoz. A cselekmény sokáig két szálon fut, az egyikben Irene és újdonsült társa keresik a válaszokat, illetve a démont, míg a másik egy bentlakásos iskola falai közé kalauzol el minket, ahol a gonosz egyre nagyobb teret ölt. A két szegmens természetesen egy ponton összefut, de ne szaladjunk ennyire előre. Az apáca messze nem volt egy emlékezetes horror, de a Romániai szetting és a komor atmoszféra mentette a menthetőt. Más kérdés, hogy amikor történetet kellett mesélni, netán motivációt, misztikumot adni a démonnak, akkor teljesen megbicsaklott, ebben kellett fejlődnie Chavesnek. A sztoritól nem várt senki hatalmas megoldásokat vagy mélységet és Irene karakterét igyekeznek érdekesebbé tenni egy csavarral, melynek még értelme is lenne, csak minden más érződik mellette végtelenül elcsépeltnek. Az univerzumépítésnél akarva akaratlanul is a Marvel példája ugrik be legtöbbünknek. Úgy látszik horror fronton is ezt az utat célozták meg, ugyanis a konfliktus, minimális változtatásokkal, de ugyanaz, mint egy szuperhős produkciónál. Adott egy tárgy, melyet megszerezve még nagyobb hatalomra lehet szert tenni, s ha rossz kezekbe kerül, annak tragikus következménye lehet. Szereplőink nincsenek híján a különleges képességeknek, főleg az utolsó harmadban érződik egy abszurdan alternatív Marvel műnek az összkép. A röhejesség határát súrolja a megoldás, nem beszélve arról, hogy a saját szabályrendszere is mennyire suta. Valaknak egyszer kell gazdatest, másszor vígan garázdálkodik nélküle, de a teljesen ad hoc módon felbukkanó többi démon és szellem is megér egy misét. Mivel sok szereplőt kéne ijesztgetni, nyilván nem elég egy szörnyűség, itt mégis úgy érződik, mintha Chaves szimplán előkapott volna egy nyuszit a cilinderből, mert megteheti. A horror elemeknél maradva a végeredmény erősen ingadozó. A francia helyszín kevésbé hangulatos, mint a román volt, a 110 perces játékidő túlságosan el van nyújtva, illetve a végjáték kaotikussága, érdektelensége sem válik az élmény javára. A mű közepe táján van egy nagyjából negyed órás szekvencia, amikor képes elkapni a fonalat és úgy tűnik sínen lehet a film. Hiába kiszámítható minden egyes ránk törő hanghatás, az újságosbódés jelenet, vagy az utána következő iskolai szegmens kifejezetten hatásosak. Kár, hogy nem tudták ezt a szintet tartani a későbbiekben.

A nagy szavakat, miszerint ez lesz a franchise legsötétebb, legerőszakosabb darabja illik a helyén kezelni, persze ha ez előbbit szó szerint értették az helytálló, mert Az apáca 2 helyenként olyan sötét, hogy alig lehet látni valamit. Akadnak pillanatai, itt-ott képes feszültségek generálni, de okkal vontam párhuzamot a kései Marvel produkciókkal. Nem próbálkozik semmi autentikussal, minden ijesztést előre látunk, a sztori pedig tömve van megalapozatlan és következetlen elemekkel. A stáblista közben lustán betolt, kötelező kapocs a szériával jól összegzi, hogy mi a baj ezzel az úgynevezett univerzummal. Nem tragikus, inkább tipikusan az a plázahorror, mely elég lehet az egyszeri ijedezésre vágyóknak, de aki minőségi zsánerfilmre vágyik, netán egységes világépítésre, az rossz ajtón kopogtat.