Dance Star

2018.03.28. 20:52

Népes csapattal utazhat a Szan-Dia FSC Porecbe

Az ESDU szervezet égisze alá tartozó Dance Star sorozat magyarországi látványtáncos selejtezőjét tartották a dél-zalai városban. A nemzetközi megméretés mezőnyében a házigazda Szan-Dia FSC 115 táncossal, egyben 35 gyakorlattal képviseltette magát.

Kühne László

A kanizsaiak junior kategóriájában indult Asterix és Obelix produkciójának egy pillanata Fotó: SZA/Zalai Hírlap

A közel ezer versenyzőt felvonultató kanizsai versenyen A (profi) és B (amatőr) kategóriával osztályozták, hogy kik miként juthattak tovább a látványtánc sport nemzetközi szövetsége horvátországi világbajnokságára.

A kanizsaiak 35 gyakorlatából 27 – ebből hét A-kategóriásan – jutott ki a minitől a felnőtt korosztályig a májusi, poreci nagyszabású eseményre.

A kanizsaiak junior kategóriájában indult Asterix és Obelix produkciójának egy pillanata Fotó: SZA/Zalai Hírlap

Már ismert az is, hogy a különböző selejtezőkön belüli több ezres számú koreográfiából a 20 legjobb közé – tehát az isztriai gálára – egyből bejutott a Szan-Dia FSC Sakk című gyakorlata, így a Tóthné Vágó Alexandra, Vágó Diána, Vágó Lászlóné, Vágó László, Várszegi Zsófia alkotta felkészítői stáb már elégedett lehet.

A Szan-Dia FSC gyakorlatai a nagykanizsai selejtezőn összesítésben 10 aranyat, 8 ezüstöt és 5 bronzot érdemeltek ki a kétnapos, nagyszabású viadalon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában