MAPEI Tour de Zalakaros

2018.06.14. 07:30

Kétezren tekerhetnek a zalakarosi kerékpárversenyen

A Giro d’ Italia kétszeres összetett győztese, Gilberto Simoni is indul a június 16. és 17. közötti MAPEI Tour de Zalakaros kerékpárversenyen.

Benedek Bálint

Szombaton 11 órakor másodszor rajtol el a Gyógyfürdő térről a Szabadics Ride Company Challenge csapatverseny, melyre rekordszámú, közel negyven 4–5 fős céges csapat nevezett. A szervező Teker Egyesület 16 órától Zobori Kid’s Ride névvel új, korcsoportos gyermekviadalt is tart a Termáltó és Ökopart területén.

– Az ötlet a kerékpáros Peter Sagantól származik, aki Szlovákiában több ha­sonló via­dalt szervezett sikerrel, szerencsére esetünkben is nagy az érdeklődés, de még pénteken és szombaton is várjuk a nevezéseket – mondta Jankovics Ferenc, a Teker Egyesület alelnöke. – A vasárnap is izgalmasnak ígérkezik, hiszen a nevezők három eltérő hosszúságú pályából választhatnak. Az országúti 60 kilométeres teljesítménytúra 10 órától kalandra hív a zalai vidék legszebb tájain. A családi kerékpártúra 11 órától, Zalakarosról indulva, kis forgalmú utakon, teljesen sík útvonalon, nagyrészt kerékpárúton halad a Kis-Balatont megkerülve. A Bianchi országúti maratonon indulók ezúttal 137 kilométert tesznek meg.

A viadalra az előnevezések beérkeztek, több mint kétezren regisztráltak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában