Jöjjön hát a rangadó!

2018.10.05. 18:54

ZTE FC–Gyirmót: Kiss Máté és a csapat is nagyon készül

Kiss Máté, a ZTE FC középpályása szerint az egész csapat várja a vasárnapi (17.00), Gyirmót elleni mérkőzést, ami a labdarúgó NB I 12. fordulójának egyik rangadója is lesz, hiszen a harmadik helyezett egerszegiek az éllovast fogadják.

Kerkai Attila

Balról Bedi a Dorog elleni meccsen Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

Fotó: Pezzetta Umberto

Azért lesz „csak” az egyik rangadó a 12. fordulóban az egerszegi párosítás, mert a 2. Békéscsaba a 4. Kaposvárt látja vendégül, vagyis az első négy helyezett egymás ellen játszik ebben a körben.

Balról Bedi a Dorog elleni meccsen Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

Kiss Máté, a ZTE FC középpályása vállsérülése után a szerdai, Soroksár elleni győztes mérkőzésen tért vissza a csapatba. A ZTE FC-hez a nyáron éppen a Gyirmót FCtől érkezett, győri nevelésű labdarúgó négy szezont töltött el előző klubjánál, így számára minden bizonnyal ez a rangadó kicsit több lesz, mint másnak.

– Most is ugyanúgy készülök, mint máskor egy rangadóra, de számomra biztos, hogy több érzelem szorul majd ebbe a mérkőzésbe – mondta Kiss Máté, amikor a meccsel kapcsolatban kérdeztük. – A csapaton azt látom, hogy mindenki nagyon várja a találkozót, s az ilyen rangadók miatt érdemes futballozni. A Gyirmót együttesét jól ismerem, nagyon erős csapatról van szó, melyet jó játékosok alkotnak. Olyan együttes érkezik, amely fel akar jutni az NB I-be, ahogy mi is. Ahogy a szerdai győzelem nagyon kellett, úgy most is jól jönne egy újabb, hiszen minden sikernek nagy jelentősége lehet. A vállam szerencsére rendben van, s örülök, hogy már játszhattam.

Dobos Barnát, a ZTE FC vezetőedzőjét pénteken először is arról kérdeztük, mi újság a csapat sérült játékosaival, hiszen szerdán Gajdos Zsoltot és Bedi Bencét is kényszerűségből kellett lecserélnie. Gajdos esetében a vizsgálatok alapján van remény, hogy izomhúzódásról van szó és nem -szakadásról, de így sem játszhat vasárnap. Bedi játéka kérdéses, ami most pozitív fejlemény, hiszen így van remény a játékára.

– Ez egy abszolút rangadó lesz és szeretnénk gyarapítani pontjaink számát, ez a legfontosabb – tért rá a mérkőzésre Dobos Barna. – A Gyirmót játékát kielemeztük, de a leglényegesebb, hogy az általunk tervezett játékot megvalósítsuk. Bízom benne, hogy minden meccsel egyet lépünk előre. Csapatként akarunk jól működni vasárnap is, az álmunk és vágyunk, hogy nyerjünk, s akkor egy nagyon jó sorozattal zárnánk ezt a négymeccses szakaszt.

A ZTE szurkolói a rangadó apropóján készülnek, a klub és a csapat is szeretné, ha vasárnap minél többen biztatnák az együttest.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában