Ragaszkodnak a dobogóhoz

2019.01.08. 18:42

Jól teljesített az ősszel az NB II-ben a ZTE FC női labdarúgócsapata

November közepe óta tart a pihenő az NB II-es női labdarúgócsapatoknál. A ZTE FC együttese az őszi idény után a harmadik helyről várja a tavaszi folytatást a Nyugati-csoportban.

BI

A ZTE (kék mezben) a PMFC-t például 6-1-re verte meg idehaza

Fotó: Pezzetta Umberto

A hölgyek az ősz során az elvárásoknak megfelelően teljesítettek. Öt győzelmet arattak, kétszer játszottak döntetlent, egyszer kaptak ki, és ezzel 17 pontot szereztek. – Elégedett vagyok az őszi szerepléssel – kezdte értékelését Pergel Andrea edző.

– A lányok munka és tanulás mellett, szabadidejük egy részét fordítják sportra, amiért dicséretet érdemelnek. Egyedül csak a Pápával játszott mérkőzés után volt hiányérzetem. Igaz, az újonc együttesben egy harcos csapatot ismertünk meg. A második helyezett Soprontól kikaptunk. A csoportból kiemelkedik a székesfehérvári Vidi, mely profi körülmények között dolgozik, nekünk pedig idehaza, gól nélküli mérkőzésen sikerült pontot szereznünk ellene. Az edző elmondta még: csalódást senki nem okozott neki a keretből, akik pályára kerültek, maximálisan odatették magukat. Pozitív meglepetés számára az ősz végére jó formába lendült Bicsák, aki a megyei kispályás focibajnokságból érkezett.

A ZTE (kék mezben) a PMFC-t például 6-1-re verte meg idehaza Fotó: Pezzetta Umberto

Gyorsan felvette azonban a nagypályás ritmust, és az őszi idény végére rendkívül eredményesen játszott. Az őszi csapatból a csapatkapitány, Gáspár anyai örömök elé néz. Rutinja biztosan hiányzik majd a tavasz során. Mindenáron nem akarnak igazolni, inkább az eddig itt játszóknak szeretnének minél több lehetőséget biztosítani. Pergel Andrea annak is örül, hogy az eredményesség mellett a csapat játéka is fejlődött az elmúlt időszakban: – A védekezésünk, úgy érzem, rendben volt, ezt támasztja alá, hogy mindössze négy gólt kaptunk a bajnokság eddigi nyolc mérkőzése során – folytatta a tréner.

– Sokat számít, hogy a védelem már több éve együtt játszik. A támadójátékunk is sokat fejlődött. Sokat gyakoroljuk a három a kettő elleni játékot. Az őszi idény hajrájában támadásban is már szemre tetszetősen játszottunk. A szezon végén a lányokkal leültünk és megbeszéltük, hogy végigcsinálunk egy kemény alapozást. A Vidi elleni siker feldobta őket, nagyon motiváltak. Remélem, hogy tavasszal is jól teljesítünk, tovább fejlődik a csapatjátékunk, és a végelszámolásnál ott lehetünk a dobogón.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában