2020.06.12. 19:14
Kint és bent is edzenek a zalaegerszegi judósok
A megyeszékhelyi cselgáncsozók a sportágban a koronavírus-járvány miatt bevezetett biztonsági szabályok betartásával elkezdték a kültéri edzéseket.
Futóedzés az Apáczai melletti füves területen
Fotó: Németh Krisztián
A Magyar Judo Szövetség június elején zöld utat adott a termi edzéseknek is, ám iránymutatása szerint ezeken csak igazolt versenyzők vehetnek részt, szabadidős sportolók nem. Utóbbiaknak a kültéri gyakorlásokat javasolják, kérve, hogy az egyesületek és a szakosztályok a termeket a fokozatosság és a biztonság elve mentén nyissák meg.
Ennek megfelelően a Zalaegerszegi Judo SE fiataljai is szabadtéri tréningeken találkoztak újra, Varga Zoltán elnök és Nagysolymosi Sándor vezetőedző irányításával.
– Hetente három alkalommal találkozunk, és az Apáczai VMK környezetében adott lehetőségeket (zöld terület, crossfit edzőpálya, kosár és focipálya) kihasználva szoktatjuk vissza a gyereket a csoportos edzésekhez – tájékoztatott a részletekről Nagysolymosi Sándor. – Elsősorban erőt és állóképességet fejlesztünk a mostani gyakorlások keretében, valamint játékos mozgásokkal tesszük színesebbé a foglalkozásokat. Természetesen szem előtt tartva a járványügyi előírásokat. A gyerekek már nagyon várták, hogy együtt lehessenek, s ez a lelkesedésükön is meglátszik.
Az egyesület igazolt versenyzői közben övvizsgára készülnek teremben. Főleg technikai jellegű gyakorlatokat végeznek, kevés a kontakt, a résztvevők között állandó gyakorlópárokat alakítottak ki. A ZJSE júliusra nyári tábort is szervez gyerekeknek, mely iránt nagy az érdeklődés.