Ez volt a harminchetedik

2020.09.06. 21:02

A régi bitumenes helyére épült műfüves játékra csábít Nagykapornakon

Az iskola mögött szombaton 40x20 méteres, műfüves játékteret avattak, a 37. létesítményt, mely Zalában a labdarúgó-szövetség pályaépítési programja keretében megvalósult.

Varga Andor

Avató után a kezdőkörben. Hátul balról Józsi György, Gellei Imre, Sifter Péter és Erdős János. Körülöttük pedig az első meccs résztvevői, a kapornaki és a misefai gyerekek

Fotó: Varga Andor

Kezdésként Erdős János, a Nagykapornak KSE elnöke idézte fel az 1931-ben alakult egyesület történetét, kiemelve: jelenleg két szakosztállyal működnek (a másik a teke), focicsapatuk pedig 10 éve tagja a megyei II. osztálynak.

Sifter Péter polgármester köszönetet mondott a Magyar Labdarúgó Szövetség segítségéért: a faluban jó ideje téma volt a leromlott bitumenes pálya kiváltása, ám az önkormányzat a korábbi, magasabb önrészt nem „érte fel”. A mostani, közel 34 millió forintos beruházás 10 százalékát viszont ki tudták fizetni.

Avató után a kezdőkörben. Hátul balról Józsi György, Gellei Imre, Sifter Péter és Erdős János. Körülöttük pedig az első meccs résztvevői, a kapornaki és a misefai gyerekek
Fotó: Varga Andor

– Örülök, hogy a pályán folyamatosan játszanak – fogalmazott. – Talán ennek is része van abban, hogy a csapatunk, mely általában gyengén szokta kezdeni az őszt, most két forduló után két sikerrel áll.

Elhangzott: a közeljövőben a pálya környezetének rendbetételére (parkosítás, parkoló) is gondot fordít a falu vezetése.

Józsi György, az MLSZ megyei igazgatója mondta el: a 2011 óta zajló létesítményfejlesztés keretében még két műfüves pálya épül Zalában, mindkettő a megyeszékhelyen. Örömét fejezte ki, hogy Nagykapornak is ki tudta venni a részét mindebből.

A szalagátvágás előtt Gellei Imre volt szövetségi kapitány biztatta a gyerekeket, illetve minden helyi embert, hogy használják a pályát, majd ennek jegyében estig futballmeccsek következtek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában