A hétvége ismét a kerékpárosoké

2020.09.25. 19:10

Új utakon a Mapei Tour de Zalakaros

Pénteken vette kezdetét a fürdővárosban a háromnapos Mapei Tour de Zalakaros kerékpáros hétvége.

Horváth-Balogh Attila

A többéves múltra visszatekintő szabadidős sportrendezvény pénteken 16 órától a rajtszámok átvételével – és aki nem nevezett előzetesen -, a helyszíni nevezésekkel vette kezdetét a Zalakarosi Fürdő területén felállított sátorban. A Szabadics Ride – Company Challenge céges időfutamversenyt szombaton 10 órától rendezik meg. Szombaton 16 órától kerül sor a termáltónál kialakított pályán a Zobori Kids’ Ride by KROSS Gyerekversenyre. Vasárnap 10 órától rendezik meg a VILLTEK Teljesítménytúrát (60 km), 10 óra 30 perckor veszi kezdetét a Karos Spa Kis-Balaton Családi Bringatúra (33 km), illetve a 11 órakor rajtol el Spirit Auto – ŠKODA Országúti Maraton (135 km) mezőnye. Az idei rendezvényre eddig mintegy 1200 előnevezés érkezett.

2020-ban a maraton mezőnye megváltozott, új útvonalon halad. A szervezők úgy döntöttek, idén új pályaszakaszokat jelölnek ki és további intézkedéseket is bevezetnek a 135 és 66 kilométeres távokon, melyek tovább csökkenthetik az esetleges versenybalesetek lehetőségét. Az új pályaszakaszok nagy részét – köszönhetően az elmúlt évek fejlesztéseinek – kerékpárutak, vagy kerékpársávok teszik ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában