Frissen Zalából

2021.10.01. 20:00

Kecskeméten játszik először idegenben a ZTE KK

Szombaton folytatódik a férfi kosárlabda NB I. A csoportjának sorozata és a Zalakerámia- ZTE KK a szezon során először szerepel idegenben. Az egerszegiek 18 órai kezdettel a Kecskemét vendégei lesznek.

Kerkai Attila

Stárics Kornél és Pethő István a megállapodás aláírása után

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Pezzetta Umberto

Mielőtt szót ejtenénk a soron következő találkozóról, foglalkoznunk kell egy tegnapi eseménnyel, a ZTE KK ugyanis pénteken újabb sajtótájékoztatót tartott. A téma „hálás”, hiszen egy hosszú távú szponzori szerződés adta hozzá az apropót. Stárics Kornél, a ZTE KK ügyvezetője ismertette a lényeget.

- Hároméves támogatói megállapodást kötöttünk a Sprint Kft.-vel – mondta a klub elöljárója. – Az együttműködésünk viszont nem új keletű, hiszen eddig is kiváló volt. Hozzáteszem, nem csak a felnőtt csapat, de az utánpótlás munkáját is segítette a cég, amiért köszönet jár neki. De legalább ennyire hálásak vagyunk a jövőbeni partnerségért is.

Stárics Kornél és Pethő István a megállapodás aláírása után
Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

A zalai vállalat neve mostantól a csapat mezén is olvasható lesz, Pethő István, a cég ügyvezetője pedig szintén arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy eddig is jó kapcsolatuk most egy hosszabb távú szerződéssel egészül ki.

- Cégünk több mint harminc éve van jelen Zala megyében – hallottuk tőle. – Eddig is támogattuk a kosárlabdázókat, de most olyan helyzet adódott, hogy egy új formában is partnerséget köthetünk, aminek mi is örülünk.

A Sprint Kft. neve szombaton már ott lesz a Zalakerámia- ZTE KK szerelésén és Kecskeméten jó lenne egy győzelemmel „felavatni” ezt az új megállapodást. Teo Cizmic együttese eddigi két mérkőzését hazai környezetben vívta meg, a mérleg – mint ismert – egy győzelem és egy vereség. A szombati házigazda, a Duna Aszfalt Kecskemét a szezon eddigi részében előbb kikapott hazai pályán a Kaposvártól, majd nyert idegenben az újonc Nyíregyháza otthonában, utóbbi igazi egylabdás meccsen sikerült neki. A KTE ezúttal ismét odahaza szerepelhet, a hazai környezet mindenképpen mellette szól, viszont a ZTE KK kezd öszszekovácsolódni. Nyilvánvaló: Teo Cizmic együttesében elkelne az eddigiekhez képest több jó egyéni teljesítmény, győzelmi esély csak úgy lehet. Az első két találkozón hullámzó volt a zalaiak játéka, ezen pedig mindenképpen javítani kell a siker érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában