Kékestetőn futottak célba

2022.04.29. 20:10

Két ob-n és egy nemzetközi viadalon a ZKSE kerékpárosai

A Green Zone-ZKSE kerékpárosai a közelmúltban két országos bajnokságon, valamint egy csehországi nemzetközi versenyen is gyűjtötték a kilométereket – és a helyezéseket.

Varga Andor

Chovanyecz Emese bajnoki címet szerzett a ZKSE-nek, mellette egy kerékpáros-marasztaló zselici tócsa

Forrás: Bak Ferenc

A megyeszékhelyi klub elsősorban a mountain bike szak­ágban jeleskedik, így tagjai a Hegyi Országos Bajnokságra kétszeresen is kirándultak: egyrészt a viadal helyszínére, a Mátrába, másrészt mert ez az erőpróba országúton zajlik. A szervezők a hegy oldalában jelöltek ki különféle pályákat (10,5 km 366 m szintemelkedéssel, illetve 24 km, 750 m), a nehézséget pedig az adta, hogy a résztvevőknek végig hegynek fel kellett tekerniük. A cél a csúcson várta őket – ott, ahol az utóbbi két Tour de Hongrie is véget ért, és ahol két éve Valter Attila emlékezetes győzelmét aratta. Érdekesség: a férfi abszolút magyar bajnoki címet az a Palumby Zsombor szerezte meg, aki ugyancsak ZKSE-nevelés, de már fővárosi színekben versenyez. 

A ZKSE eredményei. U17, lányok: 1. Bruchner Regina, 2. Szabó Léna. Fiúk: 16. Kálmán Dániel, 22. Salamon Márk Levente. U19, fiúk: 7. Endrédi Máté, 23. Rákosa Bence. 

Aztán az egerszegiek visszatértek a mountain bike olimpiai változatához (XCO), melynek Maratoni Országos Bajnokságát a Zselicben rendezték meg idén. A résztvevőket ideális időjárás fogadta, a viadal előtti napokban viszont esett, ami az agyagos pályát sárossá és embertelenül nehézzé tette. A 33 kilométeres erdei körpályából rövid, közép- és hosszú távon egyet, kettőt, illetve hármat kellett teljesíteni. 

A ZKSE eredményei. U15, lányok: 1. Ádám Gabriella, 2. Kálmán Luca. Fiúk: 2. Forgács Patrik, 4. Nemes Ferdinánd. U19, férfiak: 7. Rákosa Bence. Felnőtt, férfiak, rövid táv: 7. Béres Bence. Master2, nők: 1. Chovanyecz Emese. Férfiak, rövid: 5. Czenki Tamás. Hosszú: 4. Dervalics Gábor, 5. Horváth Szabolcs. 

Mesto Touskovba, a cseh kupasorozat második fordulójára a ZKSE hat kerékpárosa utazott el, hogy a bőséges (kategóriánként 60–140 induló) és színvonalas mezőnyben mérethesse meg magát. 

Eredményeik. U13, fiúk: 43. Bruchner Máté. U15, lányok: 16. Szűcs Borbála. Fiúk: 69. Martonics Armand. U17, lányok: 3. Bruchner Regina. Fiúk: 70. Kálmán Dániel. U19, férfiak: 24. Endrődi Máté. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában