Légpuska

2023.03.08. 10:12

Kálmán Bálint hatodik a juniorok között az Eb-n

Mint beszámoltunk róla, megkezdődött Tallinban az idei légfegyveres Európa-bajnokság, amin három ZTE SKK versenyző is részt vesz. A juniorok nyitották a sort és Kálmán Bálint a légpuskásoknál bejutott a nyolcaddöntőbe, melyben a hatodik helyen végzett.

Kerkai Attila

Forrás: Illusztráció / Földi Imre

A junior légpuskásoknál a ZTE SKK csapatából Varga Botond és Kálmán Bálint várta a nyitányt. Varga Botond az alapversenyben 617, 1 kört lőtt ezzel nem jutott be a nyolcas döntőbe. Kálmán Bálint viszont igen, aki a harmadik legjobb eredményt (625,1 kör) érte el a 49 puskást felvonultató mezőnyben. Az alapverseny élén egy másik magyar fiatal, Török Ferenc végzett 629,7 körrel. A nyolcas fináléban Török a svéd Victor Lindgrennel megküzdhetett az aranyéremért. A két fiatal különcsatájában a svéd volt a jobb, 17-5-re legyőzte Törököt, aki így a dobogó második fokára állhatott fel. Kálmán Bálint a nyolcas fináléban 204,6 kört elérve a hatodik helyet szerezte meg.

Az észt fővárosban ma és csütörtökön is a juniorok versenyeznek még, majd péntektől vasárnapig a felnőttek lépnek lőállásba.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában