Csapatként második helyen végeztek

2023.11.18. 10:30

A gyűrűsi lovasok sikerei a Nemzetközi Visegrádi Kupán

Magyarország, Szlovákia és Lengyelország részvételével idén először rendezték meg a Nemzetközi Huculösvény Bajnokságot. A közelmúltban zárult versenysorozat a Visegrádi Kupa elnevezést kapta, amelyen a három nemzet lovasai mérhették össze tudásukat, közölte szerkesztőségünkkel Varga-Kovács Emese, a Gyűrűsi Lovasiskola lovasoktatója.

Antal Lívia

A fotó a lengyelországi eredményhirdetésen készült (balról jobbra): Seres-Asperján Emma, Tóth Júlia, Ekler Hajnal Anna, Gerencsér Vivien, Asperján Eszter és Varga-Kovács Emese

- A huculösvény egy speciális verseny hucul fajtájú lovak számára, ahol a lovagolhatóság, a használhatóság és a gyorsaság is szerepet játszik. Különböző természetes és természetes jellegű akadályokat kell teljesíteni, amik mind a ló képességét, mind a lovas ügyességét, mind a páros felkészültségét mérik – ismertette a Varga-Kovács Emese. - Az első forduló Gyűrűsön került megrendezésre, ahol a két napos versenyen több, mint 150 startot bonyolítottak le. Különböző nehézségű és hosszúságú pályát kellett teljesítenie a felnőtt, ifjúsági és gyerek korosztályban versenyzőknek. A második fordulót a szlovákiai Sihlán rendezte meg Milan Gonda csapata. Az egy napos versenyen rövidebb, de sok nehéz, technikai akadállyal néztek szembe a versenyzők. A harmadik forduló a lengyelországi Gladyszów-ban került megrendezésre az ottani hucul ménes szervezésében. Három ország közül nekik van a legnagyobb múltjuk ebben a szakágban, ehhez méltóan egy jól szervezett versenyen, nehéz, technikás akadályokkal tarkított pályán mérhették össze tudásukat az oda kiutazók.

A három versenyen külön-külön is volt eredményhirdetés, illetve minden korosztályban két kategóriában állhattak fel a dobogóra a bajnokság végén a versenyzők. Díjazták a legjobb ló-lovas párost, és a legtöbb pontot gyűjtő lovast. Nagy siker volt

számunkra, hogy lovasaink szuper teljesítményével felkerülhettünk a dobogóra. Ekler Hajnal Anna Goral Csellengő nevű lovával gyerek korosztályban megnyerte a ló-lovas és a legjobb lovasnak járó díjat is a bajnokságban. Ehhez hozzásegítette a Gyűrűsön és Sihlán elért második helye, illetve Lengyelországban a legjobb magyarként végzett – emelte ki a Gyűrűsi Lovasiskola lovasoktatója.

Gerencsér Vivien Hroby Lunával a bajnokságban második helyét szerezte meg a ló-lovas páros kategóriában, harmadikat pedig a legjobb lovasként. Gyűrűsön és Sihlán is harmadikként állhatott a dobogóra. Seres-Asperján Emma Pietrosu Picúrral mindvégig kiváló teljesítményt nyújtva ló-lovas páros kategóriában negyedik helyen végzett a gyerekek közt. Tóth Júlia Ousor IX-112 nevű lovával folyamatos jó teljesítés mellett hatodik helyen végzett az erős ifjúsági mezőnyben. Asperján Eszter Ousor IX-112 nevű lovával szuper teljesítményt nyújtva képviselte a Gyűrűsi ménes színeit a felnőtt mezőnyben. Csapatként második helyen végeztek a Gyűrűsi ménes lovasai, akiket Varga-Kovács Emese készített fel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában