Nyílt bajnokság 120 versenyzővel

2023.11.28. 14:32

A házigazda Shotokan SE növendékei is szép helyezéseket produkáltak

Nyílt viadalt rendezett nemrég a helyi Shotokan SE. A versenyzők és a nézők megtöltötték a Csokonai Sportcsarnokot.

Góth Imre

Előtérben a Shotokan SE éremszerző versenyzői

Forrás: Góth Imre

A viadalon történteket Csősz-Tóth Norbert Hanshi, a házigazda egyesület technikai igazgatója értékelte:

– Szövetségünk immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a nyílt országos bajnokságot – mondta. – A versenyen 14 egyesület 120 versenyzője vett részt, ami egészen magasnak tekinthető, hiszen az országban másutt is sok rangos verseny esett erre az időszakra. A magunk tapasztalata és a visszajelzések alapján is elmondható, hogy a lebonyolítás és a mérkőzések színvonala is évről-évre emelkedik. Név szerint lehetetlen lenne felsorolni azt a sok embert, aki munkájával, csapatával, vagy résztvevőként segítette a rendezvény sikeres lebonyolítását. Köszönjük mindenkinek a közreműködést!

A Shotokan SE Keszthely növendékei szép eredményeket értek el. Kerék Maximilián aranyérmes lett kumitében, bronzérmet katában. Takács Áron ezüstéremmel gazdagodott kumitében és katában is, míg Ekler Attila katában végzett ezüstérmes helyen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában