2024.01.17. 17:20
ZTE FC: győzelem Cipruson az első mérkőzésen
Szerdán lejátszotta első felkészülési mérkőzését ZTE FC labdarúgó csapata Cipruson, ahol ezt a hetet tölti. Az egerszegiek a Pafos FC csapatával találkoztak, de ezúttal a helyiek nem a legerősebb csapatukkal álltak fel, hiszen csütörtökön a ciprusi kupában játszanak nyolcaddöntőt. A mérkőzést a ZTE FC 3-1-re megnyerte.
Szerda délelőtt még Yohan Croizet (balról) és Stefanos Evangelou is edzett, de délután ők is pályára léptek
Fotó: ZTE FC
Vasárnap érkezett meg a szigetországba Márton Gábor együttese, és szombaton tér vissza Magyarországra, összesen pedig két találkozót terveztek erre a hétre a kék-fehérek. Az elsőt szerdán rendezték, papíron pedig a ciprusi bajnokság jelenlegi harmadik helyezett csapata volt az ellenfél, csakhogy a ciprusi bajnokság éppen a múlt hét végén folytatódott, csütörtökön pedig kupameccs várt a Pafos FC-re is. Így aztán a PFC vegyescsapata lépett pályára a ZTE FC ellen, de tele fiatal tehetséggel, köztük külföldi játékosokkal. Ami az előző két napot illeti, az egerszegi futballisták kiváló körülmények között edzhettek, kifogástalan talajú pályán és jó időben, szemben a hazai fagyos napokkal. Jól időzítették tehát az edzőtábort a kék-fehérek, és szerdán is az volt a szakvezetés célja, hogy valamennyi játékos megfelelő meccsterhelést kapjon. Éppen ezért a mérkőzés két félidejében tulajdonképpen két különböző csapatot küldött pályára Márton Gábor vezetőedző. A találkozót a ZTE FC 1-1-es félidő után 3-1-re megnyerte.
Pafos FC - ZTE FC 1-3 (1-1)
ZTE FC. 1. félidő: Dombó - Szalay, Lesjak, Safranov, Bedi - Vogyicska (Huszti), Soltész, Sajbán - Meshack, Németh D., Spoljaric. 2. félidő: Gyurján - Várkonyi, Evangelou, Csóka - Kovács B., Kiss B., Sankovic, Szendrei, Medgyes - Mance, Croizet.
A ZTE FC gólszerzői: Szalay, Evangelou, Mance.
A ZTE FC-re szombaton komolyabb kihívás vár, hiszen a szerb Crvena Zvezda lesz az ellenfele.