2024.03.30. 16:45
Pont nélkül maradt a ZTE FC II.
A labdarúgó NB III.-ban ezúttal már szombaton is rendeztek mérkőzéseket. A ZTE FC a Komárom vendége volt, de ezúttal pont nélkül maradt.
Elöl Boros Zsombor, mögötte Dóczi Krisztián, a ZTE FC II. játékosai. Egy hete hazai pályán győzelemnek örülhettek, most viszont nem jutott nekik pont Komáromban
Fotó: Szekeres Péter
Északnyugati csoport
Komárom VSE - ZTE FC II. 3-0 (-0)
Komárom, 200 néző. Jv.: Kulcsár K. ZTE FC II.: Senkó – Király (Lengyel, 70.), Kámi (Wolf, 68.), Dóczi (Balabás, 60.), Kozári, Korógyi – Boros, Mulasics – Baloteli (Györe, 46.), Kapus (Varga L., 68.), Bodrogi. Vezetőedző: Koller Zoltán. Gólszerző: Nagy Z. (22., 56.), Sandal 39.).
A ZTE FC II. együttese egy hete hosszú idő után nyert újra, most viszont olyan ellenfélhez utazott, amely jóóval rutinosabb és érettebb csapat nála. A Komárom a hatodik helyen áll, és öt meccs óta veretlen csapatként fogadta az utolsó előtti zalaiakat és már az első félidőben kétgólos előnyre tett szert. Ezt követően volt helyzete a zalaiaknak, de ez kimaradt, és a következő hazai gól pedig lezárta a mérkőzést végleg.
Koller Zoltán: - A Komárom annyival jobb csapat, mint ahogy a meccs alapján is látszott. Jóval rutinosabb együttes, amely nem véletlenül tartozik a mezőny első felébe. Mi az első félidőben talán túlzottan is bátorlatanok voltunk, később, ha kettő-nullnál belőjük a ziccert, talán szorosabb lehetett volna minden, de a két csapat között most ez volt a különbség.
Az NB III. Délnyugati csoportjában a harmadik helyen álló másik zalai együttes, az FC Nagykanizsa vasárnap 16 órától fogadja a második Szentlőric együttesét.