Méder Áron mindent feladott, de megérte

Végre én is személyesen találkozhattam ezzel a fiatalemberrel, akinek hihetetlen útját naplóján keresztül követtem végig az interneten. Nem voltam ezzel egyedül, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy kisebb tömeg vette körül, amikor Áron befutott a szlovén kisváros, Koper kikötőjébe. A véghajránál a csoport izgatottsága, őszinte csodálata és szeretete szinte tapintható volt. Ezzel ajándékozták meg őt, aki bebizonyította: az álmokat igenis meg lehet valósítani. Mindössze hat méter hosszú Carina nevű hajójával magyar rekordot állított fel. Rengeteg kérdésem volt, mégis nehezen is találtam szavakat, amikor végre kettesben maradtunk a kis kabinban. 



Médrer Áron a koperi kikötőben Fotók: a szerző felvételei

- Milyen érzésekkel kelt útra három éve?

- Mikor esett át a holtponton?



Barátok, rajongók, vitorlás kollégák vártak a földkerülő fiatalemberre

- Amikor kicsit melegebb égövbe kerültem. Szicília után Afrika partjainál már jó volt. Utána már csak az volt a baj, hogy meg kellett szokni azt a fajta életet, amit vállaltam. Hogy nem mehettem ki bármikor egyet sétálni, s a folytonos egyedüllétet. Kicsinek is éreztem a helyet,és a kaja sem a legjobb volt. De legalább már nem volt hideg.

- Mi is volt a célja az úttal? 



Az érkezés pillanatai a szlovén kikötővárosban

- A válasz roppant egyszerű: szeretek vitorlázni, és azt a szabadságot, amit ad. A másik szándékom az volt, hogy kitörjek a mindennapi élet szürkeségéből. Kíváncsi voltam, milyen lehet a világ, más civilizációk, ahol más értékrend szerint élnek. Mert nagy különbségek vannak. De a lényeg a vitorlázás.

- A legnagyobb hatás az út során?



Egyedül kellett megbirkóznia minden nehézséggel

- Ami fontos nekem, az emberek. Szeretem a kultúrákat, amit rajtuk keresztül lehet a legjobban megismerni. És mivel hosszú napokig vagy akár hetekig egyedül voltam, éreztem, hogy kellenek az emberek. Fontos a nyitottság. Szeretem a magányt is, ami nem is magány valójában. Talán erre nincs is jó kifejezés, mert amit én éreztem vitorlázás közben, abban nem volt üresség.

- Milyen nehézségekkel kellett megküzdenie, amelyek valódi erőpróbát jelentettek?



A sportember magányossága

- Voltak technikai problémák is, de mindent meg lehet oldani, még ha csak ideiglenesen is. A vitorláimat számtalanszor kellett foltoznom, ragasztanom, sokszor a motorhibák jöttekelő, és még sorolhatnám. De mindig segítőkész emberekkel találkoztam a kikötőkben vagy bárhol, ahol megfordultam.

- Gondolkozott már azon, hogy mihez kezd most, hogy hazaért?

- Több ötletem is akad. Egyelőre azt tervezem, hogy könyvet írok, ami más lesz, mint a hajónaplóm. Élvezem, hogy újra itthon vagyok.

Hogy mennyire kivételeset vitt véghez Áron, mi sem bizonyítja jobban, mint Gál József elismerő szavai, aki magyarként Fa Nándorral együtt elsőként kerülte meg a földet 1985-ben a Szent Jupát nevű hajóval. Carináról, a kishajóról le sem vette a szemét a kikötőben.

- Ha ránézek erre a kis hajóra, azt mondom, hogy hihetetlen, amit kibírt. Igaz, a hullámok, az erők a hajó nagyságával nem egyenes arányban, hanem hatványozottan növekednek. Ha ezt a hajót felnagyítanánk 40-45 lábasra, akkor valóban nem jutna el messzire egy nagy szélben, mert szétesne. Ez a hajócska azért tudott az óceánon megfelelni, mert olyan pici, hogy az erőhatások nem szedték szét, a nagyobb hullámokra szinte ráfeküdt. Én inkább azt emelném ki, hogy ebben a hajóban egy ember élt. A kialvatlanságot, az állandó figyelést, a mozgást, amit ez a fiú végigcsinált, fizikailag egy óriási teljesítmény. Az már bizonyos, hogy a természettel jól el tud lenni. Van annak egy speciális hangulata, mikor egyedül vagy kint egy hajóval. Ez akkor jó, mikor az ember meg akarja ismerni a világot és önmagát. Ez nagy kihívás. Az emberek nem mernek elmenni az álmaik után, aztán egyszer csak rájönnek, hogy eltelt egy élet és nem valósították meg azt, amit szerettek volna. Áronnak most már van egy olyan élménye, emléke, amiből hosszú távon lehet táplálkozni.