Szent Borbála, a karácsony hírnöke

Legendák sora szól Szent Borbáláról. A történetek egyike-másika, a hűvös logika felől közelítve, akár meg is kérdőjelezhető. Épp e kérdőjelek miatt szentünk 1969-ben kikerült a katolikus naptárból. Ami nem jelenti azt, hogy az egyház ellenezné tiszteletét. Nem is teheti ezt, hisz a hívek soha nem feledik őt, hozzá fordulnak imájukkal, gyakran kérik a segítségét.

Borbála a III-IV. században élt; a pontos évszámokat nem lehet tudni. Halálának idejét több forrás 306. körülire teszi. Egyes közlések szerint Nocodemia királya, Dioscorus leánya volt. Felcseperedvén, kitűnt szépségével. Apja gazdag kérőnek szánta. Mint holmi gyöngyszemre, vigyázott rá, óvta naptól, széltől. Atyja, mielőtt hosszabb üzleti útra kelt, kétablakú toronyba zárta. Elképzelhetően azért is, hogy ne kerüljön a keresztények hatása alá. Hazatérvén az apa elképedve látta: a torony két ablaka mellé egy harmadik is került, valamint egy kereszt is szemet szúrt neki. Borbála bevallotta: mindkettő az ő ötlete volt annak jeleként, hogy áttért a keresztény hitre. A három ablak a Szentháromság titkára, a kereszt pedig a megváltásra emlékeztet. A felbőszült pogány apa kínzások sorának vetette alá saját lányát, ugyanis az ő szemében a kereszténység főben járó bűnnek minősült. Miután a lány testén ejtett sebek egyik napról a másikra csodás módon meggyógyultak, apja bírák elé citálta, s az ő ítéletük szerint, saját kezével fejezte le a bűnöst .

Egy másik legenda Szent Stanislav Kotskához köthető. A szűz két angyal kíséretében jelent meg, s a gyónás szentségében részesítették a lengyelek szentjét, akinek pogány szállásadója nem engedte, hogy házába katolikus pap tegye be a lábát.

Szent Borbálához számos adventi hagyomány kapcsolódik. Nevenapján néhány vidéken búzaszemeket csíráztatnak, s azok kizöldülve karácsonyra az otthonok és templomok díszévé válnak. (Másutt kilenc nappal később, Luca napján vetnek búzát.) Németföldön cseresznyeágat hajtatnak, s az meleg helyen, szintén karácsonyra, kivirágzik. Ekként válik advent egyik hírnökévé Szent Borbála.

A hiedelem szerint e napon nem szabad fonni.
A Muravidéken azért nem nyúlnak a rokkához, mert Borbála bedobná az ablakon az orsót, a fonál kóccá válna, és a marhák lábára tekeredne, azok pedig megsántulnának.
Nem szabad varrni, akárcsak Luca-napon, mert bevarrnák a tyúkok tojó felét. Borbála-napkor is jártak kotyolni a fiúk. Ehhez kapcsolódó verset jegyzett föl dr. Eperjessy Ernő néprajzkutató a megyénkbeli Beleznahegyen. A fiúk így kezdik mondókájukat:
Bara, Bara kity-kotty,/Gelegunya kettő,/ Három,/A pálinkát várom./ Ha nem adnak pálinkát,/ Letöröm a gerendát.