A Vizeli-család három húrja

Máté, Bálint és Dániel. Három testvér, három markáns személyiség, akik más és más úton indultak el a nagybetűs életbe. Van azonban valami a rokoni szálon kívül is, ami összeköti őket.

Édesapjuk, Vizeli József a Bojtár Népzenei Együttes vezetője, nagybátyjuk, Vizeli Dezső néptáncos, a Kanizsa Néptáncegyüttes koreográfusa, néhai nagyapjuk, idősebb Vizeli Dezső pedig népművelőként, a kiskanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Ház hajdani vezetőjeként a néptánc egyik nagykanizsai meghonosítója volt. Édesanyjuk, Vizeliné Walter Mónika pedagógusként szintén a művészetekben érdekelt. Van hát hova visszanyúlni, miből meríteni. Ja, és az a bizonyos szál (talán már ki is találták): a kultúra, a népi hagyományok őrzése.

– Öt évesen kezdtem el hegedülni a nagykanizsai zeneiskolában, előbb Plánder Katalinnál, majd Jakobovics Árpádnál – bocsátotta előre Vizeli Máté. – A Bartók Zeneművészeti Szakközépiskolában végeztem középiskolai tanulmányaimat hegedű és zeneszerzés szakon, aztán felvételiztem a Zeneakadémiára – sikerrel. Két évvel ezelőtt hegedűművész-tanári diplomát szereztem. Itteni éveim alatt kaptam egy zeneszerzői feladatot, olyan darabot kellett komponálnom, ami magyar népzenei alapokon nyugodott. Eredeti népi hangszerekre, háromhúros kontrára, cimbalomra, ütőgardonra és dudára írtam meg, s olyan nagy sikere volt az iskolában, ahol négyen adtuk elő, hogy úgy gondoltuk, behatóbban foglalkozunk az autentikus népzenével. Így született meg a Góbé Zenekar. Nyolcadik éve működünk és idén jelent meg a 2. lemezünk Ez van! címmel. Két éve tanítom is a népzenét a budapesti Tóth Aladár Zeneiskolában, ahol azt a feladatot kaptam, hogy kidolgozzam az újdonságnak számító népi vonós oktatás metodikáját. Hogy ezt minél értőbb módon tegyem, elvégeztem a Zeneakadémián a népi vonós tanári mesterképzést is – ilyen diplomával még nem sokan rendelkeznek kis hazánkban...

Kis családi koncert: Dániel táncol, Bálint és Máté hegedülnek, a szülők, Vizeliné Walter Mónika és Vizeli József pedig büszkén figyelik a produkciót. Fotó: Szakony Attila

Mátéhoz képest Dániel nem a hang, hanem a mozgás embere, a Magyar Táncművészeti Főiskola másodéves táncművész szakos növendéke. Érdekes adalék, hogy az itt hallgatók mindenféle táncba belekóstolnak a balettól a stepen át a társastáncig, és aki akar, az szakosodhat bármelyikre.

Vajon véletlen, hogy Dániel éppen a néptáncvonalat erősíti?

– Amikor döntenem kellett, merre haladok tovább, természetes volt, hogy a néptánc felé, hiszen akkor már 5-6 éve műveltem a műfajt Kócza Attilánál – idézte fel. – Szerencsétlenségemre azonban éppen nem volt felvételi a főiskolára, mert csak háromévente indulnak képzések. Ám addig is valahol tanulnom kellett, ezért jelentkeztem a Batthyány Lajos Gimnáziumba, ahol két évet töltöttem. 2012-ben felvételizhettem újra, fel is vettek a fősulira és azóta ott vagyok.

Az intézmény különlegessége, hogy tanulói egyszerre gimnazisták és főiskolások, ugyanis a 8. osztály után már jöhetnek ide diákok.

– Ez nem véletlenül alakult így, hanem mert aki a táncmesterséget választja, annak csínján kell bánnia azzal az idővel, amit a Jóisten reá szabott – magyarázta. – Mire gondolok? Míg népzenélni ugye, 70 évesen is lehet, legfeljebb leül az ember közben kicsit pihenni, ugyanennyi idősen a tánc már lila álom.

Daniékat már most is sok előadásra viszik, így például játszanak az Erkel Színházban látható János vitéz című háromfelvonásos darab első két felvonásában, illetve Novák Péterrel most a West Side Story-t dolgozzák fel, szeptemberben premier. Két eltérő darab és stílus: ma már a táncművészeknek mobilnak kell lenniük, sokrétű az igény, amit velük szemben támasztanak.

A 3. testvér, Bálint a Budapesti Műszaki Egyetem mérnök-informatikus hallgatója, aki csak első pillantásra választott más utat.

– Amikor a továbbtanulásról döntöttem, győzött az a szempont, hogy valamiből meg is kellene élni – magyarázta. – Így esett a választás a mérnök-informatikus szakra. De persze, mindennek ellenére már 2. osztályos korom óta hegedültem, 8 éven át „gyűrtem” a klasszikus vonalat, majd valahogy „átszoktam” a népzenére...

Bálintnak a kanizsai zeneiskola diákjaiból (Etler Márton és Kócza Levente) alakult Kazsinka Band-ben jutott hangsúlyos szerep. Mint mesélte, volt időszak, amikor szinte minden kanizsai kiállításmegnyitón ők léptek fel. Aztán jöttek a felsőfokú tanulmányok és a tagok a szélrózsa minden irányába szétszéledtek.

– Mióta Pesten vagyok, ott zenélek éppen, ahol kell – mesélte. – Ez az év ebből a szempontból nagyon sikeres, rengeteg felkérést kaptam már eddig is. Autentikus népzenét játszom, követve az apai, nagyapai vonalat.

Mindhárman Budapesten képzelik el a jövőjüket, bár fájlalják, hogy Nagykanizsán nem tudnak boldogulni.

– Ott pezsgő a közösségi élet, belekerültünk a fővárosi népzenei forgatagba – hallottuk Dánieltől.