Ami az aranynál is vonzóbb - Andalúziában alkot az egerszegi származású ékszerész

E név a megyeszékhelyen elsősorban az erdőmérnök édesapa alakját idézi fel, aki az első szabadon választott önkormányzat alpolgármestere volt, s évtizedek óta része a szellemi életnek. Most azonban a Spanyolországban élő ifjabb Müller Imre került reflektorfénybe.

Ő sem ismeretlen az itt élők számára, ötvösként, ékszerészként aratott sikerei nyomán hallhattunk róla, festményeihez viszont még nem volt szerencsénk. A tárlat megnyitóján tevékeny szerepet vállalt Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és Szabolcs Péter Munkácsy-díjas szobrász egyaránt. Nem is véletlenül.

Az alkotó, az április 13-ig látogatható tárlaton, az Ádám és Ádám című kép előtt

- Mindketten a családunk régi barátai - mondja Müller Imre, igazítva egyet az ünnepi alkalomra felöltött aranyszínű zakón, ami szinte már védjegyévé vált. - Abban, hogy a művészet ekkora szerepet kapott az életemben, alapvető szerepet játszott Szabolcs Péter. A Landorhegyen gyerekeskedtem, s a közelünkben volt Péter első egerszegi műterme. Túlzás nélkül állíthatom, hogy ott töltöttem a fél gyerekkoromat.

A kapcsolat a két család között olyan szoros volt, hogy mivel Szabolcséknál és Mülleréknél éppen felváltva született meg a 3-3 gyerek, egyetlen babaágy is elegendő volt számukra. A két lakás között vándorló kiságyban cseperedett mind a hat újonc.

Müller Imre A titkos da Vinci című festménye

- A zalacsébi malomban szintén otthon éreztem magam, akkor is ott lábatlankodtunk, amikor Péter munka közben levágta az ujját - idézi fel Müller Imre a mentorát ért ismert balesetet. - Nagyobb fiú voltam már, kiálltunk az útra, s stoppal követtük a sárga Zsigulit, amivel Péter, fél kézzel vezetve elfüstölt a város és a kórház felé... De ezer élmény köt még hozzá, rajzolni tanított, a látásmódomat, a szellememet formálta, mindig eszkábáltunk valamit, s a kisebb szobrok cizellálásába is besegítettem. Az egész gyerekkorom a kreativitásról szólt.

Ehhez jöttek még a nyári művésztelepek, hiszen az egervári alkotótábor munkájába a faanyag előkészítése révén idősb Müller Imre is bekapcsolódott, a Deák-iskola igazgatóhelyetteseként.

- Ha csak tehettem én is ott sündörögtem, s összeismerkedtem a kortárs művészet színe-javával. Fekete Györggyel való kapcsolatom kezdete is ide köthető.

Vékonydongájú gyerek volt, ezért az akkori Ságvári-gimnázium foci tagozatára íratták be. De a rajzolás jobban izgatta, amit csak erősített, hogy Bedő Sándor és Gábriel József egyaránt tanította. Érettségi után botlott a lehetőségbe: ékszerészképzés a fővárosban...

Müller Imre Végállomás című festménye

A szinte véletlenszerű kezdetből szép karriert épített, olyan sikerekkel, mint a nemzetközi Tahiti Pearl verseny első díja karkötő kategóriában.

Érdekes megbízásoknak sem volt híján, a Playboy magazin számára ékszer jellegű nyúlfej figurát készített, a csúcs azonban a Herendi Királyi Pillangó. A porcelánmanufaktúra által megalkotott exkluzív porceláncsodát, a pillangót rejtő tojást ugyanis Müller Imre öltöztette aranyba, gyémántba.

- Mindig vonzódtam Fabergé munkáihoz, ezért mélyen beleástam maga az ékszertojások tradíciójába, formavilágába, díszítésébe. Ezen a munkán alkalmam volt kamatoztatni mindezt. A rákövetkező feladat sem volt hétköznapi, a világ legdrágább pálinkás butykosát alkottuk meg herendi porcelánból, arany díszítéssel és dugóval...

E munkák megszületésekor még zalaegerszegi műhelyében dolgozott. Remélte, hogy e szakmai kuriózumok meghozzák a várt elrugaszkodást, felfutást, ám amikor ez elmaradt, úgy érezte, váltania kell. Nyolc éve Spanyolországba költözött, Andalúzia csodaszép kikötővárosában, Malagán telepedett le.

- Tenger, napfény, pálmafák, minden adott, ami miatt nyaranta útrakelnek az emberek - mondja. - Az én gyerekeim mégis Magyarországra akarnak jönni. Mert itt van tél, vannak dombok, más a levegő.

De essék már szó a festészetről is.

- Mindig is festettem. Már általános iskolás koromban pályázatokat nyertem, s később, az ékszerekről is rendre születtek festmények. Mégis, csak Spanyolországban tisztult le bennem, hogy a legerősebb kifejezési eszköz számomra a festészet. Az ékszerészet is fontos, de valahogy mégiscsak a fogyasztói világot képviseli, a maga sok aranyat, sok gyémántot kívánó elvárásaival. Én pedig ennél többet szeretnék elmondani.

A tárlatot szemlélve az a néző benyomása, hogy az alkotó még nem döntötte el, a festészet mely irányába kíván kiteljesedni.

- Ez pontosan így van - reagál Müller Imre. - Eddig főként a témák realisztikus megjelenítése kötött le, ez nyilván az ékszerészet hatása, hiszen egy ötvösmunkán milliméterről milliméterre haladunk, mindent pontosan megtervezünk, eldöntünk előre. Ebből szeretnék kitörni, nem akarok továbbra is így festeni. A jövőben karakteresebb, oldottabb, felszabadultabb stílusra váltanék, szeretném megtalálni a saját hangomat.

A kiállítás több képe is felékszerezett sertéscombokat ábrázol. Mintha saját szakmáján ironizálna...

- A disznócomb nálam csak egy forma, ugyanakkor tagadhatatlanul alkalmas rá, hogy az emberekben asszociációk özönét szabadítsa el. Ez a sorozat kicsit morbid, kicsit gusztustalan, kicsit mégis vonzó és lágy... Szóval sokféle, és ez nekem jó.

Spanyolországban második feleségével él, egy 8 és egy 14 éves fiút nevelnek. Első házasságából származó felnőtt lánya szintén ékszerész lett, saját műhelyt visz édesanyjával, s nagy segítséget jelentett az egerszegi tárlat létrehozásában.

S hogy miként sikerült a beilleszkedés?

- A boltban már megismernek bennünket, de nem könnyű szakmailag teret nyerni - mondja. - Magasan van a mérce, ne feledjük, Goya, Picasso, Dalí földjén járunk. Andalúzia lakói színes, különleges emberek, a miénktől jócskán eltérő mentalitással. Ha nálunk felmerül egy probléma, a magyar ember elkezd lázasan ügyködni. Ők ennél sokkal nyugodtabbak. A gondot ráhagyják a holnapra, hátha megoldódik magától. Ha a jövőben kevesebb gátlással szeretnék festeni, jó lesz eltanulnom tőlük ezt a könnyedséget...