Presszók,jampik, zugkimérések

A fizikai és idegi túlterheltség, az ingázó életmód, a család hiánya vagy távolléte nem egy esetben vezetett az alkoholizáló, deviáns viselkedés kialakulásához, ami teljesen ellentétben állt a korabeli új, szocialista embertípus eszményképével.

Az egyszerű munkásemberek mellett a városba települt erőszakszervezetek (honvédség, rendőrség, határőrség, államvédelem) dominánsan férfitagjai hirtelen erős keresletet támasztottak a vendéglátóhelyek felé, emiatt különösen az olcsó, nem túl nívós kocsmáknak, söntéseknek lett nagy a keletje. Mivel a szocialista tervgazdálkodás elsősorban a nehéziparra koncentrált, ezért a szórakoztatóipar, a vendéglátóipar fejlesztése elmaradt az igények mellett. A szocializmusban is működött azonban a kapitalista kereslet-kínálat piaci törvényszerűsége, ami a mérsékelt számú és kapacitású állami vendéglátóhelyek mellett a zugkimérések sokaságát hívta életre. Ezek az illegális poharazgatók, bögrecsárdák leginkább a nagyobb tömegeket vonzó helyszíneken, a közlekedési csomópontokban, a jelentősebb munkahelyek környékén, illetve a kettőt összekötő utak mentén jöttek létre. A hivatalos szervek időnként igyekeztek "eltanácsolni" a dolgozókat a zughelyek mellett egyes legális, de rossz hírű kimérésektől is, amelyek közé tartozott a Göcseji Pince vagy a MÉMOSZ székházban működő söntés. Kellő számú vendéglátóhely hiányában a "szórakozás" sokszor a vállalatok, hivatalok helyiségeibe szorult, ahol a névnapi, nőnapi és egyéb alkalomból rendezett "ünneplések" időnként teljesen fesztelen dorbézolásokba torkollottak, ami nem erősítette a vezetők, tágabban pedig a rendszer tekintélyét. A botrányos részegség és az annak következtében elkövetett bűncselekmények szerves részét alkották a város akkori éjszakai életének. A problémát az is tetézte, hogy 1950-ben felszámolták a nyilvánosházakat, de a "szolgáltatók" - különösen a megnövekedett kereslet miatt - nem adták fel az "ipart". Ezekben az években a Deák tér, köszönhetően az intimitásának, valamint a Bajcsy-Zsilinszky tér, elsősorban a vasútállomás kínálta "fogyasztópiac" révén az éjszakai pillangók és partnereik találkozóhelyévé alakult át esténként.

A vendéglátóhelyek államosítását 1950-ben éppen a zugkimérések elszaporodásának megakadályozása végett úgy hajtották végre, vagy legalábbis úgy igyekeztek végrehajtani, hogy lehetőség szerint egyetlen egységet se kelljen bezárni, még időlegesen sem. 1950. december 1-jén alakult meg a Zalaegerszegi Szálloda és Vendéglátó Vállalat, amelyhez kezdetben csak néhány egység tartozott, köztük az Arany Bárány étterme, egy szintén itt kialakított úgynevezett népbüfé és a volt Korona vendéglője a Kazinczy téren. Az ötvenes évek közepére már lehetővé vált a gebines (nem szoros elszámolású, félig-meddig maszek) üzemelés is. A vendéglátóipari dolgozók között versengés alakult ki, hogy kik kerülhessenek ilyen üzletekbe, mivel nagyobb egyéni jövedelmet lehetett itt elérni. Idővel szabályosan büntetésként fogták fel, ha valakit szoros elszámolású üzletbe helyeztek. Az Arany Bárány étterme már ekkor is az "elit" helye volt, felszolgálói és fogyasztói oldalról egyaránt, ami az árszínvonalban is visszatükröződött. A kispénzű dolgozók emiatt más utakat jártak. Számukra inkább a volt Steiger (későbbi nevén a Kukorica kisvendéglő a Mártírok úton), illetve az olai Denevér-féle (később Vén Diófa) vendéglő, valamint a vasúti "resti" biztosított szolidabb áron viszonylag korrekt kiszolgálást.

A régebbi helyek mellett az újabb vendéglátóipari egységek is - az imént említett hatalmas kereslet miatt - gyorsan népszerűekké váltak. 1951-ben nyílt meg a Pontház alatt egy eszpresszó, amely később a városi szórakozás egyik emblematikus helye lett. Népszerűségét csak egy dolog rontotta, a hatalmas üvegablakok, ami túlzott láthatóságot biztosított, s ez a fajta transzparencia nem mindenkinek volt ínyére. 1954. október 1-jén nyílt meg a Kossuth utcán a később szintén legendássá vált Nefelejcs cukrászda, amelynek nevét több hivatalos dokumentumban először Nefelejts formában írták, mintha igei alakról lenne szó. 1956 januárjában kezdte meg működését a Béke étterem (második keresztségben a Sport vendéglő) a Kosztolányi úton egy új építésű társasház földszintjén, ahol Dandi Kis Károly és zenekara szórakoztatta a közönséget. Ha nem is teljesen vegytisztán, de minden korosztálynak, társadalmi csoportnak vagy baráti társaságnak megvolt a maga törzshelye, amit íratlan törvények szabályoztak és azokat nagyon nem illett felrúgni.

A nyugati zenének és divatnak hódoló, a korabeli szlengben jampiknak vagy jampeceknek nevezett fiatalok egyik törzshelye a Nefelejcs volt. Létük nem fért össze a szocialista szórakozási kultúrával, a rendszer állandóan, mint elvetendő rossz példát állította az ifjúság elé - mérsékelt sikerrel. Az Arany Bárány Télikertjében, amely az ötvenes évek elején a Zalaegerszegi Járási Kultúrotthonnak adott helyet, gyakorta rendeztek zenés-táncos mulatságokat. A Zala című korabeli megyei napilap 1952-ben egy elítélő cikket közölt az egyik ilyen rendezvényen megjelent helybéli jampikról, mint "a rothadó kapitalizmus rothadó kultúrájának" reprezentánsairól. A lap beszámolója szerint az egyik műsoros táncest után: "A belföldi kapitalisták és csökevényeik igyekeztek a Horthy-fasiszta rendszerből megmaradt szenny-kultúrát életképessé tenni, majd azt az Amerikából átszivárgó giccs "kultúrával", jampi szellemmel feltölteni. Aljas tervüket a tudatlan maradi emberekre és a dolgozó nép ellenségeire építették. A fent említett "típusokat" a nívós kultúrműsor nem érdekelte, a műsor befejezése után a jelenlévők megbotránkozására táncukat nyugati hastánccá és lábkiforgatássá alakították. A város dolgozói tömegesen lépjenek fel az ilyen megnyilvánulások ellen. Ha ez sem használ, úgy az illetékes szerveket kérjük meg, hogy erélyesebb módszerekkel hasson e látszatra fejlődésképtelen emberekre."