Hétvége

2010.05.01. 05:59

Balatoni Világos, Zalai Speciál - Egyszer volt Kanizsán sörgyár

Május elseje. Bár a munka ünnepének forgatókönyve sokat változott az elmúlt 50 évben, a virsli és a sör még ma is fontos kelléke a majálisnak. És ha sör, akkor persze KANIZSAI! E szókapcsolat úgy forrt össze az évtizedek során, mint a gyulai kolbász vagy mint éppenséggel a makói hagyma.

Sámel József

De ne rohanjunk ennyire előre, hiszen a kanizsai sörgyártás több mint százéves múltra tekint vissza. A korabeli krónikák szerint 1892-ben a helyi bankárok, vállalkozók határozták el, hogy létrehoznak egy maláta- és sörgyárat. Az ötletet tett is követte, így 1895-ben a malátagyár, majd egy évvel később a sörgyár is megkezdte működését. A gyár fejlődése az első világháborúig gyors és dinamikus volt, ám a trianoni békediktátumot követően jelentős piacok vesztek el. A következő fontos dátum az 1928-as esztendő volt, a sörgyárat ekkor vásárolta meg a budapesti Dreher-Haggenmacher Serfőzde Részvénytársaság. Először 1933-ban, a gazdasági világválság okán, majd a második világháborút követően szintén a gazdasági nehézségek miatt szünetelt a termelés, mígnem 1954-ben úgy döntött a Magyar Minisztertanács, hogy újjáépíti a kanizsai sör- és malátagyárat. Alig egy évvel később már az első sört fejtették a dél-zalai városban.

- A gyár újraindításakor a kőbányai szakik jöttek ide, hogy megtanítsák a helyieket a sörkészítés csínjára-bínjára - így Nagy László egykori sörfőző, aki ipari tanulóként még Kőbányán, majd 1960-tól Kanizsán dolgozott. - Akkoriban a kanizsai volt az ország egyik legmodernebb sörgyára, ráadásul a helyi kutak vize, illetve a minőségi alapanyagok - árpa, komló, maláta - is adottak voltak ahhoz, hogy igazán jó sört főzzünk. Akkoriban még képtelenség volt annyi sört készíteni, amennyire igény volt, Zala, Somogy, illetve Veszprém megyét szinte teljes egészében mi láttuk el. Az én kedvencem egyébként a Kanizsai Helikon és a Platán volt, mindkettőt a kellemesen lágy ízvilág jellemezte.

Mint azt Laci bácsi elmesélte: a kanizsai sörnek köszönhetően sokszor előfordult, hogy kivételezett helyzetben érezte magát, volt, hogy a strandbelépőjét engedték el, máskor meg szállást kapott pár üveg kanizsaiért.

- A hőskorban szinte bármit el lehetett intézni a sörrel, ha valahol meghallották, hogy kanizsaiak vagyunk, egyből azt kérdezték, hoztunk-e sört? - emlékezett vissza a gyár egykori sörfőző mestere, aki sokakkal ellentétben a május elsejei kötelező felvonulásokat is szerette. - Már hogyne szerettem volna. Mi fiatalok mindig úgy intéztük, hogy a söröskocsi mellé kerüljünk, így már a felvonulás közben megihattunk pár pohárral.

A kanizsai sör a 70-es, 80-as években is töretlen népszerűségnek örvendett. S hogy eme megállapítás cseppet sem légből kapott, arra Domján László és Szabó Béla a bizonyíték. Utóbbit a kanizsaiak többsége csak zöld sörös Bécinek ismeri, ám még mielőtt a kanizsai kocsmáros feltalálta volna a zöld itókát, évekig Kecskeméten is pincérkedett.

- Mifelénk akkoriban nem lehetett kanizsai sört kapni, hiszen Bács-Kiskun megyében a kőbányai sörgyár terített - idézte fel egyik kedvenc történetét Béci bá. - Kezdő pincérként a megye egyetlen első osztályú éttermében dolgoztam. Egyszer éppen a raktárban volt dolgom, mikor észtrevettem pár rekesz kanizsai sört. Szóltam a kollégáimnak, milyen kincset találtam, ám ők egyből leintettek. Azt mondták, ha továbbra is itt akarok dolgozni, akkor nem nyúlok a rekeszekhez, azok ugyanis a főnök sörei.

A fentebb is említett Domján László szintén a vendéglátásban volt érdekelt, igaz, ő a Balaton déli partján dolgozott. Mint mesélte: a többi étteremvezető gyakran irigykedett rá, ő ugyanis jó viszonyban volt a sörgyár vezetőivel, így szinte mindig lehetett kapni nála kanizsai sört.

- Időnként persze előfordult, hogy kiürült a raktár, ilyenkor autóba pattantunk, hogy közvetlenül a sörgyárból hozzunk utánpótlást - mesélte Domján László.

Nagy horderejű változást hozott a gyár életében az is, mikor 1984 márciusában a hamburgi Holstein-Brauerei AG sörgyár licencszerződést kötött a kanizsaiakkal. Az ebből adódó technológiai fejlesztés újabb lökést adott a helyi sörgyártásnak.

- A németek küldtek egy technológust, aki azt kérte, hogy készítsünk próbafőzést a megadott paraméterek alapján - elevenített fel egy szintén több évtizedes történetet Bajnóczi Sándor, a gyár volt termelésvezetője. - Le is főztük az első adag sört, amit kiküldtek Németországba, hogy bevizsgálják. Pár hét múlva jött ismét a technológus, aki azt kérdezte, hogyan tudtunk elsőre tökéletes sört készíteni? Azt válaszoltam neki: Magyarországon csak a kutyák próbálkoznak, a mesteremberek viszont tudják, hogy mit és hogyan kell csinálni. A németek többször nem kérdőjelezték meg a hozzáértésünket, így gyümölcsöző kapcsolat alakult ki.

Sanyi bácsi szerint a kanizsai sör titka abban rejlett, hogy a fogyasztók igényei szerint készült, a termelés vezetőjeként ő maga is gyakran betért egy-egy kocsmába, hogy kifaggassa a vendégeket.

- A fogyasztói igények mellett persze a szakmai elvárásoknak is megfelelt a kanizsai sör, amit az is bizonyít, hogy 1981-1991 között 15 aranyérmet, 7 ezüstérmet, 2 bronzérmet, s egy Arany Pálma Díjat nyertünk a nemzetközi versenyeken - említette a sörgyár nyugdíjasa, aki szerint hatalmas hiba volt megszüntetni a kanizsai gyártást.

A bezárás részletezésétől végül is eltekintett Sanyi bácsi, mint mondta: ez a sztori nem igazán passzolna a munka ünnepéhez.

OLDALTÖRÉS: Csapatban is játszható (jegyzet)

Csapatban is játszható
Úgy hiszem, kevés kellemesebb dolog van egy férfiember számára, mint májusi napsütésben egy csendes teraszon ülve frissen csapolt sört szürcsölni. Egy ilyen magányos szeánsz azért is felbecsülhetetlen – főként a családos ember számára – mert csak ritkán adatik meg. De ha már egyszer megadatik, akkor kötelező kiélvezni a kivételes pillanatot. Szánkhoz emelni a deres poharat, megízlelni a kissé kesernyés italt, s ha kell, lenyalni a bajuszról a habot. Persze a sörivás nem kizárólag „egyéni sportág”, csapatban is játszható. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem a második korsó után mindig megered a nyelvem, s akár órákig is képes vagyok beszélni. Hogy miről? Szinte mindenről. Politikáról, sportról, nőkről, korábbi sörözésekről. Jut eszembe, egy baráti sörözés alkalmával régebben megkérdezték tőlem: mi a jó a kanizsai sörben? Hát az, hogy kanizsai – válaszoltam. Az én szám íze szerint készítik, olyanok, akiket ismerek, ott, ahol lakom. Sörözni egyébként azért is jó, mert ha az ember valami hülyeséget csinál, nyugodtan ráfoghatja a habosra. Csetleni, botlani, hadarni, dadogni, vihogni, sírni nem szégyen sörözés közben. A sör egyébként nem csak az ünneplésben, a vigasztalásban is segít. A korsó fenekére nézve könnyebben megy az önsajnálat, a sebek nyalogatása, arról nem is beszélve, hogy a világvége is lehet mámorító pár pohár csapolt után. Szóval: a sör az élet része, s ha ezt egyesek vitatják is, én ehhez tartom magam. Amúgy, ha akarnám se tehetném meg, hogy lemondok róla. Kanizsaiként vannak kötelezettségeim.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!