"Bú sírjon a fagyon, ma öröm napja vagyon" - nyugdíjasok farsangi mulatsága

- Tudom, elcsépelt mondat, hogy "olyanok vagyunk, mint egy nagy család", de ránk szó szerint igaz! Íme a "Száztagú nyugdíjas família"!  - mutatott körbe az Apáczai ÁMK aulájában a lakodalomnyi vendégseregleten Szatmári Bálintné, Rózsika, a nyugdíjasklub vezetője -. Sőt még ennél is többen vagyunk, hiszen a 80 év felettiek tiszteletbeli tagnak számítanak és szerencsére még 90 évnél idősebbek is járnak közénk. A korunknál fogva akad nyűgünk, bajunk, fontos, hogy támogassuk, segítsük egymást.

No de most, a farsangi rigmussal szólva:  "bú sírjon a fagyon, ma öröm napja vagyon".

A kertvárosi szép korúak amúgy még az idejét sem tudják megmondani , mióta karneváloznak közösen, csak abban biztos mindenki, hogy egyre nagyobb a sikere és  mindig többen vállalják, hogy egy kis "alakoskodással" szórakoztassák a többieket.

A maskarások csapatát évek óta dirigáló Gálné Bakon Ildikó az idén "kidobott karácsonyfának" öltözött.

- Az egyszerű felvonulás olyan unalmas lenne, nemde? - kérdezett vissza megmaradt szaloncukorkáit osztogatva Ildikó -. Minden évben egy-egy történet köré szőjük a bemutatót. Összedugjuk a fejünket, összeadjuk az ötleteinket, addig gyúrjuk, próbálgatjuk, mígnem mindenki jelmezéhez kitalálunk egy -egy önálló produkciót.

Fülöp Katalin például mint Burgyán Ferkó, a furfangos göcseji atyafi mulatságos történeteivel  melegítette be a vendégsereg rekeszizmait.

- Boncodföldén gyerekkoromban alig vártuk a farsangot - magyarázta a mókázó kedve eredetét Kati -. Húshagyó kedden este magunk készítette jelmezekbe bújtunk és csapatokba verődve bekopogtattunk minden házhoz: "szabad-e  macskurázni?"  Átgyalogoltunk még a szomszédos Bagodba és Kávásra is!

Czigány Imréné, aki "farsangi főorvosként" be is gipszelte gyanútlan klubtársai kezét, Petrikeresztúrról hozott magával régi farsangi szokásokat: - A gyerekek és a fiatalok koldusnak, boszorkánynak, vagy ördögnek öltözve járták a házakat, a cél az volt, hogy senki ne ismerje fel őket. Általában fánkot kaptunk, a végén már untuk is  és inkább a forgácsfánkért jajgattunk. Már  22 éve élek Zalaegerszegen élek, itt  8 évvel ezelőtt,  a nyugdíjas klubban kezdtem farsangozni.

Gálné Bakon Ildikó, alias "karácsonyfa" 14 éves korában került el Resznekről a zalaegerszegi Ságvári-gimnázium kollégiumába. Ő így emlékezett e régi szép időkre:

-  Óbíró Éva, az általános iskolás tanító nénink mindig kikért a kollégiumból, hogy részt vehessek a falufarsangon és  a szüreti felvonuláson. Főiskolásként Szombathelyről is visszajártam, de még ma is hazamegyek a parasztolimpiákra és nagyobb rendezvényekre. Zalaegerszegiként a legnagyobb farsangi élményem az  volt, amikor anno az MMIK-ban a suszterlegény jelmezben is felismert egy falumbeli . "Olyan vagy, mint az öregapád!" - mondta , tudniillik édesapám és édesapja cipész volt.

Tóth Lászlóné, Zsuzsa, aki az idén ugyan nem öltött álruhát, de elhatározta: jövőre ő is felvonul, tormaföldi lány volt. Neki  is van egy kedves farsangi emléke:

- 1960 húshagyó keddjének estjén  Rédicsre utaztam az unokatestvéremhez, s csak útközben jutott eszembe, hogy  milyen nap van.  Nem volt más nálam, csak a félig kész asztalterítő, amit vonaton horgoltam, hát azt borítottam a fejemre, s a macskurásokkal együtt mentem be a rokonaimhoz.  Senki sem ismert fel, csak azon csodálkoztak, miért nem megyek el én is a többiekkel. Volt nagy nevetés, amikor levettem a fejemről a terítőt.

Úgy tűnik, a  kertvárosi nyugdíjasok közül többen büszkélkedhetnek falusi gyökerekkel: Szatmári Bálintné, a klub vezetője például Barabásszegen, Pálfi Tiborné Baktüttösön gyerekeskedett, Melles Ilona viszont több faluban, Gellénházán, Pókaszepetken is belekóstolt a farsangolásba. Kovács Lászlóné, a Győr-Moson-Sopron megyei  Gyarmatot mondhatja szülőfalujának, ő viszont Zalaegerszeghez  hűséges, egy éve Győrbe költözött, de visszajött kertvárosi nyugdíjas klubtársai farsangi bulijára.

Göcsej vidékén anno a fánk mellett kövesztett füstölt húsokat, oldalast és csülköt tettek asztalra - ezekhez illett ugyanis legjobban a mágikus erejű reszelt torma, a farsangi gonoszűző szer,  amelynek maradékát aztán szétszórták a ház körül, hogy távol tartsa a kártevőket. Persze a jó bor sem hiányozhatott az asztalról, s ez az, ami egy fikarcnyit sem változott az évtizedek során. Torma György - aki a testvérével népviseletbe öltözve a tánctudásával kápráztatta el a társait -  például egy türjei gazdától olyan bort hozott, amelyikhez nem kellett egy szem cukrot sem tenni, mert a maga erejéből elérte a 20 fokot. Kámán Gyula viszont a Gógánhegyen termett saját  a cserszegi fűszereséből tett hasonló értékű nedűt az asztalra.

A maskarások produkciójára a klub népdalköre tette fel a koronát, Kulcsárné Csejtei Marianna tanításában rigmusokkal, népdalokkal  idézték el a hazai farsangi hagyományokat:  "Fruskák, Zsuzskák, Dorottyák, Járjátok a bolondját, Dínom, dánom, vigalom, Nincs a táncra tilalom, maskarások, bolondok, rázzátok a kolompot".

Farsang végén, a bálozások, evések, ivások után számba vették az eladó leányokat és jól kicsúfolták, akik pártában maradtak: " Húshagyó, húshagyó, Vénlányokat itt hagyó! Húshagyó, húshagyó, itt maradt az eladó!"

Ez persze a farsangoló nyugdíjasok közül senkire sem vonatkozott, ők a jóízű vacsora után táncmulatsággal fejezték be az idei farsangot.