Hétvége

2016.09.30. 12:20

Deák Ferenc és Széchenyi István kapcsolata a hazai reformkori politikai mozgalmak tükrében

Deák Ferenc és Széchenyi István kapcsolata számos történeti kutatás témája - ez nem csoda, hiszen mindketten a magyar történelem óriásai voltak.

Bár többször is összecsaptak, elsősorban Széchenyi István „jóvoltából", reform törekvéseik egy irányba vitték őket, amely az 1848-ban létrejött első felelős magyar kormányban végzett tevékenységükben csúcsosodott ki.

A két politikus kölcsönösen becsülte egymást, Deák előfizetője volt a Jelenkor című lapnak, olvasta Széchenyi műveit, Széchenyi pedig minden arisztokratizmusa és a „táblabírói világot" illető lenézése ellenére tisztelte, elismerte Deák óriási tudását, felkészültségét és nem ellenfélnek, inkább megnyerendő szövetségesnek tekintette.

Deák és Széchenyi kapcsolatának vannak zalai eredői. A köztük lévő korkülönbség, neveltetés, karrier a politikai élet színterén csak az 1830-as évek végén hozta őket egy platformra - Zala megyei birtokosként azonban már találkozhattak, sőt együtt is működtek, 1814-től ugyanis birtokos szomszéddá váltak -, ekkor kapta Széchenyi István apjától a szentgyörgyvári uradalmat, amely a kehidai Deák-birtok szomszédja volt. A szomszédság 1821-ben, Széchényi Ferenc halála után bővült; Istváné lett a pölöskei uradalom, melynek több faluja a Deákok söjtöri birtokának szomszédja volt.

1828. augusztus 17-én Széchenyi Kehidán vendégeskedett a Deák testvéreknél. Antalt, mint országgyűlési követet már ismerte, a vármegyénél szolgáló Ferenccel valószínűleg akkor találkozott először. Naplójában ezt rögzítette: „Derék emberek..." (ez a megállapítás üdítő kivétel, mert a napló egyébként hemzseg a magyar viszonyokat, földesurakat ostorozó megjegyzésektől.)

Széchenyi István gróf Friedrich von Amerling osztrák festő 1834-es olajfestményén. A kép az MTA tulajdonában áll

Politikai pályafutásuk 1848-ig több ponton keresztezte egymást. Deák Ferenc az 1839/40. évi országgyűlésen már irányította a politikai küzdelmeket a szólásszabadságért. Széchenyi István nehezen viselte a küzdelmet, kárhoztatta a megvetően „prókátorinak", „rabulistának" nevezett felfogást - ám amikor Deák tető alá hozta a kompromisszumot a kormányzat és az országgyűlés között, Széchenyi is elégedett volt: a Deáknak adományozott, babérkoszorúval ékesített díszalbumot elsőként ő írta alá... Naplójában is megörökítette érzéseit, 1840. április 30-án ezt jegyezte fel: „Deáknak kell a Centrumunkká válni! Félre minden irigységgel hazámfiai. Adjuk neki az Elsőséget!" A centrumba törekvés, az együttműködés jelentette számára az egyetlen alternatívát, így keveredett vitába Deák Ferenccel.

A konfliktus a Pesti Hírlap megjelenése kapcsán keletkezett: a börtönből kiengedett Kossuth Lajos eleven szellemű, vitára ingerlő lapot hozott létre, mely - ahogy Széchenyi Deákhoz 1841. február 1-jén írt levelében jellemzi - „...minden érdeket felráz és azoknak legtöbbikét ellentétbe hozza (t.i. egymással). A ... mindent felkavaró terrorizmusi irányok..., melyek jóllehet csak kezdetben, még már is untig telvék sansculotti szellemmel".

A lap stílusán felháborodott Széchenyi azért fordult Deákhoz, mert őt tartotta a politikai élet vezéralakjának, aki, állítása szerint, az országgyűlés végén azt mondta neki, hogy „Most nincs ok többé agitatiora..." és Széchenyi „belső gyönyörrel" szemlélte, hogy „...a nagyobb, vagy legalább igen nagy rész, minden concessiókra kész." Most pedig újra kezdődik a vitatás, a kormány támadása...

Széchenyi István megkeresésére Deák gyorsan válaszolt is - egy későbbi, Wesselényi Miklóshoz írt levelében összefoglalta, hogy megpróbálta Széchenyit jobb belátásra bírni: többek között fejére olvasta, hogy „...ne törje el a kárhoztatás pálcáját azon Hírlap fölött, melynek elveit maga is osztja... gondoljon arra, hogy az ő ereje és Kossuthé egymás mellett munkálódhatik a hon közjavára, s a haza látja kárát, ha két erő személyes keserűségekben egymás ellen küzdve, egymást emészti fel".

Széchenyi István Deák levelének hatására egy ideig megtartóztatta magát, de annyira felingerelte az az eddig szokatlan hírlapi stílus, hogy csak elkészítette elleniratát, A kelet népét, mely 1841 nyarán látott napvilágot. Deák nyilvánosan nem kívánt beleavatkozni a vitába, de bántotta, hogy ez a támadás lehetőséget nyújthat a kormányzatnak a sajtószabadság további korlátozására, és e mögé a köztiszteletnek örvendő Széchenyi István „auktoritását" [szerzőségét] állíthatják hivatkozásul, és ezt a gróf nem vette észre.

Deák 1840 körül (Benesch Pál festménye)

Széchenyi egyre nagyobb aggodalommal figyelte a kormányzat és a változtatást kívánók küzdelmét, ezért többször is kísérletet tett arra, hogy Deákot szövetségesül megnyerje és valamiféle „centrumot" alakítsanak egy „középső" politikai erőt alkotva. Ez azonban soha nem jöhetett létre: Deák álláspontja szerint az országot a külső és belső problémáktól, veszélyektől csak az érdekegyesítés, a politikai jogok kiterjesztése menthette meg, Széchenyi viszont, bár elfogadta s óhajtotta az egyéni szabadságjogokat, aggodalommal tekintett a kulturálisan és vagyonilag formálatlan tömegre.

Felfogásukban a birodalomhoz és a kormányzathoz való viszony is igen eltérő: Deák ugyan soha nem kérdőjelezte meg Magyarország birodalmi tagságát, de mindennél fontosabbnak tartotta, hogy a Pragmatica Sanctio szellemében Magyarországot a saját törvényei szerint kell kormányozni, és ez az elsődleges a birodalommal fennálló viszonnyal, a kormányzattal szemben is. Széchenyi ebben inkább a konzervatívokkal tartott, és több figyelmet szentelt a kormányzattal való kapcsolatra, amelytől a reformok mérsékelt ütemű bevezetését remélte.

Mindezek figyelembevételével nem csoda, hogy az 1841/42 telén Pesten tartózkodó Deák, aki a büntető törvény könyv kidolgozására kiküldött választmány munkájában vett részt, nem közeledett - politikai értelemben - Széchenyi Istvánhoz és köréhez. Pedig Széchenyi kikérte és érvényesítette tanácsait, mikor a Lánchíd építése kapcsán méltatlan támadások érték, Deák pedig ezen felül is sokat tett, hogy elsimítsa a Kossuth és Széchenyi között fennálló feszültségeket; Széchenyit olyannyira foglalkoztatta Deák szerepe és személyisége, hogy még egy fogalmazványt is készített róla, amelyben egyrészt elismerte kivételesen nagy tudását, szónoki tehetségét, becsületességét másrészt viszont világképét bírálva sajnálatosnak tartotta, hogy a megyeháza ablakából látja a világot. 1842 őszén több beszélgetést is folytattak, mert Széchenyi ismét egy nagyobb szabású akcióba kezdett, politikai nézetei kifejtésére, melyhez Deákot is szerette volna megnyerni, akivel azonban nem jutott dűlőre.

Ez komoly lelki válságot okozott Széchenyinek, aki a politikai ellenzék ellenében akarta véleményét kifejteni. Ilyen előzmények után hangzott el 1842. november 27-én nevezetes akadémiai beszéde, mely csúnyán elrontotta a viszonyt Deák és Széchenyi között. A Pesti Hírlapban névtelenül jelent meg egy, Széchenyi vádjait visszautasító cikk, melyet Pulszky Ferenc írt, ám a közvélekedés Deáknak tulajdonította; ezt tolmácsolták Széchenyinek, aki aztán indulatos levélben kérte ezt számon Deáktól. Deák elhárította a vádat, és bár személyesen is találkoztak, viszonyuk hűvösre fordult. Deák nyíltan továbbra sem bírálta Széchenyit, de Wesselényinek megírta, „Hogy nékem fáj: hogy ily magas, ily fényes individualitás ily nyomorult csekélységekben veszti el magát."

1843-ban Deák politikai pályájában is törés következett be: a házi adó ügyében a konzervatívok által felheccelt és leitatott zalai kisnemesek nemmel szavaztak, s bár az augusztus 31-i ismételt választásra óriási korteskedés nyomán sikerült biztosítani az adót elfogadó szavazók többségét, a választás utáni véres verekedés végképp elvette Deák kedvét a közéleti szerepléstől. Ez azt is jelentette, hogy az addig elismert vezetői szerepe a reformellenzék körében megszűnt, a továbbiakban inkább, mint megkerülhetetlen háttérember segítette az ellenzéki törekvéseket.

1845-ben ismét szembe került egymással a két politikus: Deák két olyan kezdeményezésben is szerepet vállalt, amelyet Széchenyi helytelenített. Az egyik a Védegylet szervezése, a másik az önkéntes adófizetés elfogadása volt. Az Országos Védegylet megalakításába, korábbi visszahúzódását feledtetve, olyan sikerrel kapcsolódott bele, hogy Nagykanizsán sikerült egy takarékpénztárt megalapítani, Zalaszentgróton egy fiókegyletet, országosan pedig a legtöbb megyei osztályt. Majd személyesen is találkozott Széchenyi Istvánnal, aki megbeszélésük alkalmával közölte vele, hogy háborút indít ellene. Széchenyi az ellenzék gazdaságpolitikai koncepcióját bírálta, és a végén fel is hívta Deákot, hogy határolódjon el korábbi álláspontjától. Hogy a valóságban mi foglalkoztatta, az kiderül Apponyi kancellárnak írt leveléből; Deákkal kapcsolatban megjegyezte „...a tömeg magával ragadja és tolja előre. ... írásomban hozzáfordulok, emelkedjék föléje az oppositio söpredékének és álljon tulajdon lábára."

Sikertelen volt Széchenyinek az önkéntes adózást kárhoztató akciója is: 1845. január végén bírálta az önként vállalt adófizetési kötelezettséget. Azzal indokolta ellenvéleményét, hogy ilyen horderejű kérdést az országgyűlésnek törvényben kell elrendelnie. A kibontakozó hírlapi vitában hevesen védte álláspontját, de a legcsattanósabb választ épp Zala megyéből kapta. 1845. március 2-án a megyegyűlésre jövő zalai nemesek aláírásgyűjtésbe kezdtek; a Deák Ferenc nevével fémjelzett nyilatkozat mintegy kétszázhúsz nemes önkéntes adózást elfogadó dokumentuma volt. Ez a zalai tömegdemonstráció több résztvevőt jegyzett, mint az egész ország megyéiben és városaiban tett felajánlások.

A korszak kiváló politikusai utolsó nagy erőpróbájuk előtt azért tudtak időt szakítani a balatoni gőzhajózás ügyére is. A gőzhajó társaság alapszabályát Kossuth Lajos készítette, az ő javaslatára választották meg az 1846. április 6-i közgyűlésen Széchenyi Istvánt örökös elnöknek.

Közben folytak a politikai küzdelmek, melyek 1845-46-ban újabb fordulatot vettek. A kormányzat a megyei ellenzéki bázisok visszaszorítására bevezette az adminisztrátori rendszert: a megyegyűléseket korlátozó, törvénytelen eszközök használata mellett megkezdődött egy kormányt támogató párt kiépítése is; többek között egyes reform elképzelések átvételével, kisajátításával igyekeztek minél több támogatót szerezni. Deák erőteljesen fellépett a törvénytelen intézkedések ellen, ám a kormányzat elleni keményebb fellépést nem támogatta, úgy vélte, ez ellentéteket szítana a reformerek között, és a leszakadók a kormánytámogatók sorait erősíthetnék. A kormányzat is aktivizálta magát, és 1846 októberében megalakult a Konzervatív Párt. Ez határozottabb cselekvésre ösztönözte a liberálisokat is. A konzervatívok programja egyenesen kimondta: „... a conservatív párt a kormányt pártolandja". Ennél többre végülis nem jutottak, a birtokosoknak óvatos haladást ígértek és fontosnak tartották az ellenzéket leszavazni, megsemmisíteni.

A liberális ellenzék az előkészítő tárgyalásokat csak Deákkal tudta elképzelni, így februárban Kehidára vonult előbb Bezerédj, Szentkirályi, Batthyány, majd Teleki László és Kossuth is. Az egyeztetett tárgyalások nyomán lefektetett alapelveket Kossuth foglalta írásba, ez került a március 15-i ellenzéki konferencia elé, majd az 1847. június 7-i nyílt, országos konferencia a Deák által véglegesített változatot fogadta el.

Az öndefiniálással folyamatosan küzdő Széchenyi „Politikai program - töredékek" című kiadványában igyekezett magát ebbe a struktúrába elhelyezni. Pártok fölötti, az általa korábban is mérvadónak tekintett elit testület megszervezését ajánlotta: „Egyesüljünk tehát, tiszta szándékú hangulattal- s alkotmányos éberséggel a fejedelem széke körül oly testületbe, mely lehetőt akar...". Programját Kossuth bírálta legélesebben: „Aki az ellenzékkel nincs, az ellene van" - írta.

A két nagy államférfi kapcsolata nem szűnt meg Széchenyi idegösszeomlása és elmegyógyintézetbe kerülése után sem: Deák többször is meglátogatta a szellemi erejét fokozatosan visszanyerő, és a közügyek iránt egyre inkább érdeklődő Széchenyit. Tárgyalásaikról nem maradtak fenn írásos emlékek, ám Deák kehidai birtokát 1854-ben Széchenyi felesége vásárolta meg, ezzel segítve Pestre költözését.

(A zalaegerszegi Széchenyi-konferencián - 2016. 09. 14. - elhangzott előadás szerkesztett változata)

Kiss Gábor

Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!