Dugovics Titusz nem létezett

Terjedelmében az utóbbi tíz év kutatási eredményeivel bővült, képanyagában pedig jelentősen megújult Cseh Valentin A nándorfehérvári csata 1456 című könyvének második kiadása, ami a napokban jelent meg a Zrínyi Kiadó gondozásában.

Vajon mi újat lehet még bő fél évezred távolából megtudni egy csata lefolyásáról?

- Például azt, hogy Dugovics Titusz nem létezett, kitalált személy. A 19. században „született”, mégpedig oklevélhamisítás útján, amit egy Vas megyei nemes és egy plébános követett el, hogy pedigrés családfát kreáljon - reagál Cseh Valentin, a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum történész-muzeológusa, aki 2007-ben veselkedett neki első alkalommal a legendás és dicsőséges csatáról szóló monográfiának.

Már egyetemistaként érdekelte e téma, szakdolgozatát a nándorfehérvári vár építéstörténetéből írta. Ebből nőtte ki magát a mű első kiadása a keszthelyi Compactor Könyvkiadó gondozásában.

Cseh Valentin

Az ember azt gondolná, hogy kevés számú diadalmas csatáink egyike „agyonírt” téma. Ám, mint szerzőnk elmondja, bár számos korábbi országtörténeti tanulmány, kiadvány közölt alapos értekezéseket e tárgyban, az első önálló magyar nyelvű monográfia csak 1985-ben jelent meg, Barta Gábor tollából. Ezt követte Cseh Valentin munkája.

A könyv újbóli megjelentetését a csata idén esedékes 560. évfordulója alkalmából kezdeményezte dr. Töll László ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékáni hivatalának kiemelt vezető szakreferense. Ő ajánlotta a kiadó figyelmébe a munkát.

De kanyarodjunk csak vissza Dugovics Tituszhoz. A névtelen magyar hős történetét, aki magával rántotta a mélybe a zászlót kitűzni vágyó török katonát, először Bonfini, Mátyás történetírója közölte. Dugovics Titusszá 1824-ben vált, amikor az oklevélhamisításban sántikálók munkálkodása nyomán a Tudományos Gyűjtemény publikálta a „felfedezést”. A hamisításra szűk egy évtizede derült fény, amikor szakemberek megvizsgálták az iratokat.

A kötet képanyagának izgalmas vonulatát adják a digitális látványrekonstrukciók, amelyeket Marko Radosavljevi belgrádi építész készített

- Egy várostrom alkalmával nem példa nélküli az ilyen önfeláldozás, Bonfini Jajca 1464-es ostromához is kapcsol egy ugyanilyen esetet. A történet lényege tehát nem sérül, ugyanolyan szép és felemelő akkor is, ha nem Dugovics Titusznak hívták a hőst - fűzi hozzá Cseh Valentin.

Ugyancsak új elemként került a kötetbe, hogy a támadó török tüzérséget aknászok is segítették, akik megpróbálták gyengíteni a várfalakat. A korábbi publikációkban ez elsikkadt, pedig a források feljegyezték. Még számos további ponton finomodott a kötet tartalma, ami a szerző szerint további árnyalatokkal színesedhetne, ha mód nyílna a törökországi és nyugati levéltárak forrásainak mélyreható felderítésére. Ezekről egyelőre le kell mondanunk, ám a lényeg nyilván nem változott: a nándorfehérvári diadal a magyar-oszmán háborúk egyik legjelentősebb eseménye volt. A napokban múlt 560 éve, hogy 1456. július 4-21. között a keresztény magyar és szerb katonák, Szilágyi Mihály vezetésével hősiesen védték Nándorfehérvár várát II. Mehmed oszmán szultán hatalmas túlerőben lévő seregével szemben, majd július 22-én, Hunyadi János és Kapisztrán János vezetésével a vár melletti csatában győzelmet arattak az oszmánok felett. A diadal mintegy 70 évre megállította az oszmánok európai terjeszkedését. Ennek kívánt nyomatékot adni az Országgyűlés is, amikor 2011-ben a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította július 22-ét.

A nándorfehérvári erődítményről készült digitális rekonstrukciók alapvetően hitelesnek fogadhatók el, hiszen a régészeti feltárások dokumentációi alapján születtek

De ne feledkezzünk meg arról sem, miként szorul korrekcióra a déli harangszóra vonatkozó tudásunk.

- A köztudatban úgy él, hogy III. Callixtus pápa a nándorfehérvári diadal tiszteletére rendelte el a déli harangszót. Ez azonban nem volt lehetséges. A győzelem híre ugyanis csak augusztus 6-án jutott el a pápához, aki már bő egy hónappal korábban, június 29-én elrendelte a déli harangozást a keresztény világ minden templomában a török veszély miatt. A lényeg tehát ez esetben sem csorbult, csak éppen nem úgy és nem akkor történt. Amúgy a győzelem hírére Callixtus hatalmas ünnepségeket rendezett, zúgtak az Örök város harangjai és Róma minden templomában körmeneteket tartottak. A Szentatya a diadal emlékére elrendelte, hogy augusztus 6-a legyen az Úr színeváltozásának ünnepe. Arról is rendelkezett, hogy Budán minden nap 13 órakor imádsággal és harangszóval emlékezzenek meg Jézus elesett katonáiról. A délután 1 órai harangozás hagyománya Buda 1541-es elestéig élt.

Elemi iskolai szemléltető kép a csatáról Hunyadival és Kapisztránnal. A kötetben szereplő illusztráció a Göcseji Múzeum gyűjteményéből való

A kötetben új fejezet foglalkozik Kapisztrán és Hunyadi kultuszának XX. századi utóéletével is, amelyben egy zalai szál is felsejlik.

- A történelmi Zala vármegyében, Csáktornyán született Zadravecz István tábori püspök, ferences szerzetes, aki 1920 után Kapisztrán Szent Jánost akarta elfogadtatni az újjászülető magyar hadsereg mennyei patrónusaként - részletezi Cseh Valentin. - Kérelmét a Szentszék engedélyezte, itthon azonban a katonai vezetés nem állt törekvései mellé, csak azt tudta elérni, hogy a helyőrségi templom és a tér felvette a szerzetes nevét. 1921-ben a budavári helyőrségi templomban új oltárképet is avattak Kapisztrán alakjával a középpontban. A freskón Zadravecz István mellett Horthy Miklós és Prónay Pál is feltűnt Hunyadi Jánossal egyetemben. A kép nyomán kisebb botrány kerekedett, kiváltva a kormányzó nemtetszését is. A püspök egyébként önmagát új Kapisztrán Jánosként, míg Horthy Miklóst új Hunyadiként aposztrofálta...

A kötet friss képanyagának izgalmas vonulatát adják a digitális látványrekonstrukciók, amelyeket Marko Radosavljević belgrádi építész készített a várról, mégpedig hiteles régészeti dokumentációk alapján. A 3D-s rekonstrukciók készítője animációs filmet is tervez a csata lefolyásáról, e munkában számít Cseh Valentin közreműködésére.